Tűvel festett képek

Különleges kiállítás nyílik június 7-én, csütörtökön 18 órakor a Közösségek Házában. A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre bemutatkozó tárlatát nézhetik majd meg az érdeklődök, Tűvel festett képek címmel. A kiállítás június 29-ig tekinthető meg.

„Hány tíz- vagy százezer öltés lehet abban…”

Bakaity Istvánné Hujter Editkét fél Halas ismeri, hiszen negyedszázadot meghaladóan állt tanárként a katedrán. Ebből tizennyolc esztendeig a Szűts József Általános Iskolában, nyolc esztendeig az ÁMK-ban tanított orosz és magyar nyelvet. De azt az oldalát, hogy csodálatosan kézimunkázik, mestere a gobelin és kelim „gyártásnak”, - kevesen ismerik.Ha az ember nem tudná - a bútorok és egyéb árulkodó dolgok kapcsán, -  hogy egy lakásban van, nyugodt lélekkel gondolhatná, hogy egy múzeumba tévedt. Bakaityné Editke élete sok száz csodálatosnál csodálatosabb alkotás között zajlik. Számára már megszokott, hogy bármely helyiség bármely szegletében  szorgos, ügyes két keze munkájának gyümölcsét, azaz kézimunkáit látja, de egy kívülállónak elakad a lélegzete, ha e kelim és gobelin-szépségekre tekint.

- Hol, mikor és hogyan került ilyen mély kapcsolatba a kézimunkázással?
-Székesfehérvárott születtem, de Pápán éltünk és jártam 14 éves koromig a Római Katolikus Polgári Leányiskolába. Ez volt az a hely, ahol bennünket még apácák tanítottak. Mindenre. A kézimunka területén varrni, horgolni, kötni, hímezni és konkrétan a gobelin varrást és a kelimezést is ők szerettették meg velem.  
- A továbbiakban merre vezette a sorsa, és milyen lehetőségei voltak kedvenc időtöltésével foglalkozni?
- A kézimunkázás hol nagyobb, hol kisebb arányban, de mindig szerves része volt az életemnek. Jelenleg is az, és remélem lesz sokáig. A sorsom pedig ettől függetlenül alakult úgy, hogy miután 1953-ban leérettségiztem a pápai Tanítónőképzőben, elvégeztem egy évet az ELTE Lenin Intézetében. Ekkor egyik volt tanárom kérésére ott hagyva egyetemi tanulmányaimat –természetesen a tanári diplomámat Szegeden később megszereztem - Bakonyjákón kezdtem tanítani. Sok esetben biciklivel, gyönyörű erdei utakon, mezőn, réten tettem meg azt a közel húsz kilométert. Közben megismerkedtem a főhadnagy Bakaity Istvánnal, akivel 1957-ben házasságot kötöttünk. Mintegy két esztendő múltán férjemet Jászberénybe törzsfőnöknek kinevezték, ahová már kisfiunkkal, hármasban költöztünk. Ott az egyéves Pityura több esetben a „kiskatona” Hofi Géza, - aki a férjemnek az írnoka lett – vigyázott, amikor halaszthatatlan dolgunk akadt. Már akkor egész estés műsorokat adott a Tiszti Klubban.  Szellemes, kellemes fiatalembernek ismertük meg. Sajnálatos haláláig tartotta a férjemmel - , akit később már nemes egyszerűséggel „Pista bátyámnak” szólított -  a kapcsolatot.

- Mennyi ideig voltak Jászberényben?
-1960-ban már Budapesten, a Hungária körúton laktunk, mert a férjem akkor járt a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára. Utána 1964-ben nevezték ki Halasra a Gábor Áron Tüzérezred ezredtörzsfőnökének. Én is ebben az évben,- egy nívós budai iskolából - jöttem a Halász Géza igazgatta Szűts József Általános Iskolába. A pesti időszakra is jutott „híres ember”. Som Lajos, a Piramis zenekar vezetője, énekese édesanyjával, egy volt katonatiszt özvegyével üdültünk gyakran együtt.  Margitkával a mai napig gyakran beszélünk interneten keresztül.
-Ezek szerint fél évszázadot meghaladóan számít halasinak. 
-Igen, annak is érzem magam, hisz a volt tanítványaim és a szüleik révén mindenhol van kedves ismerősöm. Bár a Bakony hegyeit-völgyeit nem lehet sohasem elfelejteni. A Szűtsben nagyon szerettem tanítani, nagyon erős iskola hírében állt, nem véletlenül. Sok volt diákjára, köztük volt tanítványomra büszke vagyok. Lehetetlen a felsorolás, de elsők között említeném az egyetemi docenssé, alkalmazott nyelvésszé „avanzsált” több könyvet írt dr.H.Tóth Istvánt – akivel később az ÁMK-ban kollégák is lettünk, majd annak idején segítségére voltam az orosz nyelvvizsgájára való felkészülésében. Tanítottam a zenésszé lett Trunkos-fivéreket, osztályfőnöke is voltam Erdélyi Mónikának, és a szemem előtt a helyi közélet szereplőivé váló diákjaimat. Különösebb kiemelés nélkül, a volt hajdani osztálytársakat, Szakál Aurélt, Krausz Zoltánt, Király Gábort. A későbbiek közül pedig például Szenczi Lajost a Halas Televízió stúdióvezetőjét, vagy Fülöp Róbert polgármesterünket.
- A családja felől érdeklődhetek?
-A férjem, aki 2002-ben Pro Urbe-díjat kapott, ezredparancsnok-helyettesként vonult nyugállományba, és haláláig elnöke maradt a sok, vonzó programot megvalósító Kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugdíjas Egyesületnek. Nagy szívfájdalmamra már hetedik esztendeje nincs az élők sorában. Mindkét fiunk, Pityu és a már „született halasi” Attila is mérnök végzettségű. Pityu a MOL-nál, Attila Győrben az Audinál.  Pityu ugyan a városban él, de a gyerekei már nem. A díjugratásban jeleskedő Vajk Kínában él, a lovassportban elkötelezett. Dóri, aki a Stúdió 2000-ben táncolt, sőt a londoni Olimpia idején az angol királynő előtt is, most Budapesten, az Oktogon Tánc Stúdióban tanít. Attila három idősebb gyereke már végzett az egyetemen, „kis-Ati” tagja a sikeres győri nyolcevezős csapatnak. A négy „kicsivel” együtt tíz unokám sikereinek tudok örvendeni. Én egyébként a közel két évtizedes Szűtsös pályafutásomat még nyolc évvel megtoldottam. Az 1984-ben induló ÁMK-ban, ahol a negyven személyes Nyelvi Labort is „beüzemeltem” - és 1990-től még a Kertvárosiban is elvállaltam a magyar és az orosz nyelv tanítását.
- És közben, - ezer bizonyítéka van, gobelinben és kelimben „elbeszélve” - hogy a kézimunkázás iránt érzett szeretete nemhogy nem múlt el, de még csak nem is halványodott. „Múzeumának tárgyai” sokoldalúságát tükrözik, széles a skála.  A híres festőművészek híres festményei (többek között Szamosközi: Ház a Hargitán, Paksi Vilmos: Téli táj házzal című tájképei), a szentképek (például Őrzőangyal) az életképek, a csendélet, az állatok, a növények klasszikus és modern kivitelben mind helyet kaptak a goblein világában. Gyönyörű kelimek díszitik az otthonát  asztalterítő, ágytakaró, falvédő, párnahuzat, szőnyeg gyanánt. A legnagyobb, a belső szobában az az 5x2 méteres falvédő káprázatos volta mellett szinte ledöbbentő. Hány tízezer – vagy százezer, vagy még több?! – öltés lehet abban… Azt már tudom, témában kedveli a havas tájat, de nincs kedvenc munkája, noha a ruhatárát gyarapító, exkluzív egész ruhája, mellénye, kabátkája más megítélés alá esnek. Azt viszont tényleg szeretném megtudni, melyik az első műve.
- A két lófejet ábrázoló gobelin. Úgy emlékszem az 1968-as évhez köthető, mert attól kezdve fordultam a gobelin és a kelim varrás felé. Mindig és mindenhol, minden szabadidőmben kézimunkáztam, de a kezdetekben a horgolás kötött le, majd a keresztszemes minták bűvöltek el, mielőtt kötni kezdtem.

-És mi készült el legutóbb?
-Két hete, már be is keretezték a Pelle Jánosék, ahol törzstagnak számítok. Most egy kalocsai mintás terítőt kaptam elő a változatosság kedvéért, azt „töltögetem”.
-Nem  gondolt arra, hogy esetleg egy kiállítás keretében a nagyközönség színe elé tárhatná a műveit?
-Már történt ilyen megkeresés és szívesen hajlanék is rá, de képtelenség ezt a hatalmas mennyiségű anyagot megmozgatni, leszedni a falról, becsomagolni, rendszerezni. Nem beszélve arról, hogy ez nem nekem való munka már.
- Mi az akkor, amit még a kelimezés és gobelinvarrás mellett szeret csinálni?
- Most éppen a nyelvtanulás új ízére kaptam rá. A You Tuben orosz tanároktól tanulom az angolt. Így az oroszt sem felejtem el. Nagyon érdekes, kimondottan feldob.  Nem végső soron pedig jókat beszélgetünk, a Sétáló utca cukrászdájában régi kolléganőmmel, Béresné Herke Ilonával – és azokkal a hozzánk hasonló korú volt pedagógustársakkal, mint Tubánszkiné Franciska, vagy Barát Jóska és sorolhatnám, akik szívesen odaülnek hozzánk
Vass Katalin
Fotók: Jáger Levente