
Tűvel festett képek (galéria)
Újabb különleges kiállításnak ad otthont a Közösségek Háza a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre mutatkozik be Kissné Király Piroska vezetésével. Olyan különleges városképeket is hoztak, melyek a maguk nemében egyedülállónak számítanak. Kiállításuk címe: Tűvel festett képek.
A tárlatot Bakaity Istvánné nyitotta meg Kiskunhalasról. Ő maga is nagyon kedveli a gobelineket, erős szálakkal kötődik hozzájuk. Ezúttal e különleges technika történetébe adott betekintést a megjelenteknek. Emlékeztetett, hogy a gobelinkészítés Magyarországon az 1920-as, ’30-as években volt nagy divat. Olyan régi újságokat is magával hozott, melyek az úriasszonyoknak adtak lehetőséget elfoglaltságuk gyakorlására, ötletek merítésére.

A gobelinesek Észak-Magyarországról jöttek el hozzánk. Debrecen és Budapest után, Nyíregyháza és Miskolc előtt mutatkoznak be nálunk alkotásaikkal.
- Kazincbarcikáról érkeztünk, hét éve működünk együtt, de régebb óta gobelinezünk. Azzal a céllal alakultunk, hogy kiállítsunk. Ehhez művészit kell alkotni és modernizálni – mondta Kissné Király Piroska. – A gobelin nagypolgári érték, melyet megújítottunk. Elkezdtük fotókról kivarrni a városunk képeit. Egyedi dolgot csináltunk és elindultunk egy vándortárlattal. Nagyon jó szín- és térérzékkel kell rendelkeznie a csapatnak. Büszke vagyok rá – tette hozzá.

A helyi alkotókat Szabó Miklósné képviseli a Közösségek Háza legfrissebb tárlatán. Amit kiállít a helyi közönségnek, az közel tíz év munkája.
- Mindig kézimunkáztam. Kötöttem, subáztam, most gobelineket készítek. A portrék és az állatok a kedvenc témáim – tudtuk meg.

A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre ajándékot is hozott Kiskunhalasnak. A városképet Farkas Dániel vette át Kissné Király Piroskától. Az alpolgármester azt mondta, a városháza folyosóján lesz kifüggesztve az alkotás.
Pál László
Fotók: Anda Péter