Új helyükre kerültek a meseházikók

A meséket Árendás Rózsa írta. Érdeklődésünkre elmondta, családi kék túrázásaik alkalmával több településen – Noszvaj, Nógrádsipek például – is láttak hasonlót. Úgy gondolták, Halas se maradjon ki. Jó barátok és társak segítették a megvalósításban a megálmodót.

- Valóban csoda történt itt, Kiskunhalason, mert az országban, más városokban látva, tőlük elirigyelve ezeket a meseutakat, mesesétákat, összefogtunk, és elkezdtünk álmodozni. De jó lenne, ha nekünk is lenne ilyen mesesétányunk! Úgy döntöttünk többen, hogy a város- és honismeretet erősítjük ezekkel a mesékkel – fogalmazott. – Az álmodozást tettek követték. Jöttek az ötletek. Mindenki önzetlenül, szívesen segített, úgy, mint a mesékben. Örömforrás valamennyi meseház – tette hozzá Árendás Rózsa.

A házikókat Sóti Péter asztalos készítette. A főszervező és pályázó a Martonosi Pál Városi Könyvtár volt. A mesesétány házikóit az ünnepélyes átadást követően a Városgazda Zrt. munkatársai telepítették ki állomáshelyeikre.

A Halasi Média és Kultúra Kft. működtetésében álló Végh-kúria Balázs Hajnalka Rovartalálkozó és virágszépségverseny című alkotását kapta. Ehhez is tartozik egy mese. Íme!

Egyszer volt, hol nem volt, Kunfehértón innen, Harkakötönyön túl,
 volt egyszer egy város, amit Kiskunhalasnak, röviden Halasnak neveztek.

Kis barátaink, Lepke Lili, Lepke Lali és Dorka a Sáfrik szélmalom rejtélyének kibogozása után indulnak tovább árkon-bokron, 53-as úton keresztül.

A kicsi lepkék még nem tudják mi a következő látványosság, mert Dorka meglepetésnek szánja, nem árul el semmit. Nagy az izgalom, éppen a Felsőváros felett, az iskola játszóterénél figyelik a fészekhintázó gyerekeket,
így alig veszik észre Gábor Áron szobrát és a tüzérágyút.

Libbennek is tovább. A meglepetés a Végh-kúria. Ide kanyarodik be Dorka, mert a nyáron a fazekas táborban megszerette ezt a helyet.

– Nahát, ilyet még sosem láttunk! – lelkendeznek a lepkék.                           

A kis okoska, TuDorka Dorka végre mesélhet.

– Bizony, mert e helyen már 200 éve is ház állott, ez egy újjávarázsolt épület. Gyertek, megmutatom a tornácot a hat boltívvel. Itt aludtak régen a nyári melegben az emberek, és hálóval védték magukat, hogy össze ne csipkedjék őket a szúnyogok. Ott az udvari kemence! Süthetnénk benne mesekalácsot a Sáfrik malomban megőrölt lisztből, ha tudnánk hozzá kovászt szerezni.

Dorka látja, hogy Lali már nem figyel, libben tovább a pajtaszínházba.

– Gyertek, itt rengeteg rovar testvérkét látok, olyan, mintha gyűlést tartanának! Azt mondja a szitakötő, hogy most rendezik meg az érdekes nevű rovarok baráti találkozóját. Odasietnek Dorkáék, hogy le ne maradjanak az előadásról.

A rovarok sorra bemutatkoznak a színpadon: a cserebogár, aki nem cserélne senkivel, mert nagyon szereti a vastag páncélját, az ormányos bogár fenn hordja az orrát, vicceskedve szemüvegben érkezik a hangyaleső, kivételesen nappal is világít a szentjános bogár. Csoportosan jönnek a sáskák: elöl a sisakos, mögötte a botsáska, hátul összetett kézzel az imádkozó sáska. A sor végén a mindig vidám nünüke érkezik ugrabugrálva a pattanó bogárral. Ebből Lali és Lili sem maradhat ki! Fellebbennek a színpadra, ahol tücsök koma hegedül éppen, és ők is bemutatkoznak.

Dorka óriási tapssal jutalmazza a rovarfelvonulást.

- Jaj, elkések, nekem már a kertben, a virágok szépségversenyén kellene hegedülnöm! Gyertek velem fura nevű lepkék, mert a méhecske  zsűritagokat keres maga mellé, azért nem jöhetett a találkozóra! - ugrál el ciripelve az örökké izgő-mozgó tücsök koma.

Liliéknek sem kell több, úgy repülnek el a diófa, a bodza és az orgona mellett a hátsó kertbe, hogy Dorka alig tudja követni őket.

A napraforgónak azonban nem tudnak ellenállni. Boldogan megfürödnek végre aranysárga virágporában. A borostyánnal befutott fehér fűzfánál már gyülekeznek a virágok. Nagyon megörül a méhecske a váratlan vendégeknek. Dorkát rögtön felkéri zsűrielnöknek, a lepkéket zsűritagoknak. Ő amúgy is műsorvezető szeretett volna lenni, mert imád zümmögni. Köszönti a résztvevőket a vadvirágok és kerti virágok szépségversenyén,
és bemutatja a zsűrit.

Megkéri TuDorka Dorkát, mint elnököt, hogy nyissa meg a rendezvényt.

- Nagyon örülök, de aggódom is, mert úgy tudom, hogy egyre kevesebb a növény és a rovar a földön. Szomorú vagyok, mert azt hallottam, hogy Kínában már annyira kevés a méhecske, hogy az emberek tollseprűvel porozzák be helyettük a gyümölcsfákat. De itt most boldogok vagyunk, mert kezdődik a virágok bemutatkozója, amit a madarak csicsergése és a tücsök ciripelése kísér.

A nagy zenebonára még a vakond is kidugja az orrát.
De kár, hogy nem lát majd szegény semmit a színes kavalkádból!

A műsorvezető egymás után szólítja a résztvevőket. Először együtt jön a két ibolya, a vadon élő és a kerti, akik mindig azon vetélkednek, hogy melyikük a színesebb, illatosabb. A gyermekláncfű, másnéven pitypang, büszke volt a többi 30 nevére is. Az árvakatángkóró kékes, a lándzsás útifű a lilás színét mutogatja. A kamilla és a tyúkhúr úgy hiszi, ők a leghatásosabbak a gyógynövények közül. Szomorúan kullog utánuk a csalán, mert őt sokan nem szeretik a szúróssága miatt, pedig ő is nagyon hasznos gyógynövény. 

Következnek a kert virágai: a tulipán, a hóvirág, a gyöngyvirág, a liliom, a szarkaláb, a tátika, Liliék névrokona a pillangóvirág és a tornácról idetévedt muskátli. Úgy gondolják, ők lesznek a nyertesek, hiszen mindig gyönyörködnek bennük az emberek. Társaik közül néhányan vázában még a lakást is díszítik.

A virágok felvonulása után felkéri méhecske, a műsorvezető, a zsűrit, hogy döntsenek, de Dorkáéknak nem kell sokáig tanácskozniuk.

Rögtön kihirdetik:

- Mindenki győztes, ne vetélkedjetek többé, mindannyian  pótolhatatlanok vagytok. Ha nem lennétek, hiányozna a földről a szépség, a szín, az illat és a gyógyerő.

Pál László
​Fotók: Anda Péter