
Kultúra
Újévi koncert a Halas TV-ben
Ha ott voltak azért, ha nem tudtak jelen lenni, akkor azért nézzék! Az év első nagy kulturális eseményén – mint ahogy már beszámoltunk róla - hatalmas sikerrel lépett színpadra a Halas Concert Band, de itt, a baptista imaházban hangzott el a polgármester és a diákpolgármester köszöntő beszéde is.
Az ünnepi eseményt a Halas Televízió négy kamerával rögzítette. A közel két órás műsort most hétvégén láthatják nézőink. Január 5-én, szombaton 19 órakor látható először képernyőn az Újévi koncert, de 6-án, vasárnap 18 órától is megtekinthető az évindító esemény. A Halas Concert Band vendégművészeket is hívott, így Gál Gabi énekművész és a szabadkai Crystal Dance táncosai is fellépetek, őket is láthatják a hétvégi műsorban.