Ünnepi díszbe öltözött a városi kút (galéria)
Kultúra

Ünnepi díszbe öltözött a városi kút (galéria)

Közeledik a húsvét, ennek egyik látványos megnyilvánulása az, hogy az elkövetkező néhány napban ünnepi díszben pompázik a városi kút az Újszandec sétány mellett. A Pásztortűz Egyesület  ötletét Húth Anikó valósította meg, idén már ötödik alkalommal. 

Máris több fotó örökítette meg a húsvéti díszbe öltözött városi kutat az Újszandec sétány mellett. Kedden délután Húth Anikó vezetésével valósult meg a  Pásztortűz Egyesület ötlete. Végső István, a civil szervezet elnöke elmondta, hogy idén már ötödik alkalommal igyekeznek még emlékezetesebbé tenni az ünnepvárás pillanatait. - Régen, bizonyos néprajzi területeken mindig szokásban volt, hogy a települések lakosai feldíszítik a kutakat. Virágokkal, szalagokkal és díszes tojásokkal teszik feltűnővé  tették az emberiség története óta szentként is tisztelt vízadóhelyeket- emlékeztetett a történész. A feldíszített kutat április 9-ig lehet megtekinteni és fotózni.