Ünnepi hangok
Kultúra

Ünnepi hangok

A Baptista Imaház adott otthont az 50 éve alakult Pro Musica Kamarakórus (Szabadka) és vendéglátója, a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus közös koncertjének advent harmadik vasárnapján.

Tóth István műsorvezető méltatta a kórusokat, és az adventi elcsendesedésre bíztatta a hallgatóságot. A halasi dalosok Andáné Vastag Andrea karnagy vezetésével adventhez és a helyhez méltó programmal köszöntötték a megjelenteket. Víg énekekkel zengték az Úr dicséretét, ezt követte a Panis Angelicus. Az Aranyszárnyú angyal is leszállt közénk – néki zengtek gyönyörű Alleluját.

A vendég kórus karnagya, Csikós Krisztina is szép műsort állított össze. Ortodox ószláv dallam, andalúz Mária ének, tanzániai karácsonyi dal és ismert reneszánsz kórusművek szólaltak meg. Sor került egy jeles eseményre, ősbemutatóra. A városunkban is ismert Paskó Csaba atya találta meg a magyar származású Paul Wusching művének kottáját, melynek címe Missa Brevis.

Az atya javasolta a két kórusnak a közös előadást, ami igen nagy sikert aratott. Csikós Krisztina vezényelt, közreműködtek a halasi és szabadkai zeneiskolák vonós tanárai és Kovács Mihály orgonán. A dalosok együtt adtak elő egy szép Alleluját is. A búcsúzó éneklésbe a szívesen daloló hallgatóságot is bevonták.

Megszólalt a mindenki által ismert Csendes éj Kmeth Annamária (zongora) és Hunyadiné Székely Márta (fuvola) kíséretével, Andáné Vastag Andrea irányításával. A vendégek jól érezték magukat Kiskunhalason, elégedettek voltak a fogadtatással, a koncerttel. A kórusok tervezik a további közös munkát. Az est vacsorával és baráti beszélgetéssel ért véget.

Szöveg: L. Molnár Anna
Fotó: Szőke József

Még több cikk

Vizet!

Vizet!