Vastaps a Halas Táncegyüttes gáláján
Kultúra

Vastaps a Halas Táncegyüttes gáláján

Csaknem másfél óráig ropták a táncot. Karácsonyi gálaműsorral zárta az idei fellépések sorát a Halas Táncegyüttes szombaton este a Filmszínházban, melynek mind a három csoportja bemutatta – elsősorban - az idén tanult táncait.

A gálán magyarországi és erdélyi táncokat adtak elő, a műsorblokkok között pedig sorra fellobbant a négy adventi gyertya lángja is. A gálát végig élőzene kísérte köszönhetően Bitó Nándornak, Horváth Istvánnak, Szabadi Tamásnak és a vendégzenészként érkező Jenei Bálintnak.

Mivel az együttes nagy hangsúlyt helyez az autentikus táncokra és az eredeti ruhákra a fellépők többször is viseletet váltottak ezzel is színesítve a produkciót.

Cornea Zsolt a Halas Táncegyüttes vezetője eredményesnek értékelte a 2017-es esztendőt, mintegy 60 fellépése volt a csoportnak és a próbák mellett még rendszeresen tartottak táncházakat is.

A Halas Táncegyüttes várakozással tekint a 2018-as évre is, hiszen ez az esztendő a csoport fennállásának 30. jubileumáról fog szólni. A 30. születésnapot 2018. októberében nagyszabású gálával ünneplik majd, aminek már most megkezdődtek az előkészületei.

Fotók: Kovács Iván