Zongopera hungarikummal (Galéria)
Kultúra

Zongopera hungarikummal (Galéria)

Miklósa Erika és Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művészek koncerteztek szeptember 1-jén este Kiskunhalason. A Zongopera című előadást – a zene szabadságát hirdetve – a Cziffra 100 hangversenysorozat keretében mutatták be a Szent Péter és Pál Templomban. Miklósa Erika és Balázs János küldetése, hogy az embereknek boldogságot adjanak a zene által. A közönséget Rémán János a szervezők, Hozdik Zsolt kanonok pedig az egyház nevében köszöntötte. 

Miklósa Erika, városunk díszpolgára operaházakban, színháztermekben, sportcsarnokokban énekelt, ezúttal pedig templomban. Megkérdeztük, mennyiben befolyásolta a programot a helyszín. 

- Mindig mást jelent, bárhol énekelek. Itt bármit választhattam, nem csak szakrális műveket. Nagyon kevesen nyitottak ennyire a világi művészetekre az egyházon belül. Örülök, hogy ez a nyitás itt is megvan – fogalmazott a világhírű operaénekesnő. – Ez egy szép befogadó helyszín, sok ember be tud jönni. Gondolom, az a hitvallása a vallási vezetőnek, hogy minél többen látogassanak a templomba, és talán a hitet is jobban gyakorolják. Én is ennek a híve vagyok, mint katolikus. Nagyon örülök, hogy ezt a szép, gyönyörű, klasszikus koncertet itt bemutathattuk egy zongorával. Ez is mennyire rendkívüli egy szentélyben – tette hozzá. 

gy előadóművész esetében az is nagyon fontos, hogy miben lép fel. Miklósa Erika ruháját hungarikumunk ékesítette templomi koncertjén. 

- Megajándékozott engem a Csipkeház egy gyönyörű, halasi csipkés ruhával, melyet Hrivnák Tünde készített, tervezett. Ezt úgy veszem, hogy az 50. születésnapomra és a 30 éves jubileumomra kaptam. A ruha hivatalos átadása a koncert előtt volt. Sok szeretet van benne – mondta Miklósa Erika.

Az idei esztendő az ünneplés jegyében telik. Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg a hivatalos emlékév. Miklósa Erika és Balázs János több éve nagyon szép szakmai és baráti kapcsolatot ápol. Természetes volt, hogy Kiskunhalasra is ellátogatnak a Zongopera előadással. 

- A Virtuózok tehetségkutató műsorban találkoztunk egymással, mint zsűritagok. Elég hamar megfogant az ötlet, hogy létrehozzunk egy közös koncertet. Ebből született meg a Zongopera című estünk, amelyben a zenének, mint szerelmünknek adózunk – tudtuk meg Balázs Jánostól. – Ez a fajta zene kicsit improvizatív, kicsit az érzelmekre hat. Meg merjük engedni magunknak, hogy hozzátegyük a napi érzéseinket, gondolatainkat azokhoz az áriákhoz, dalokhoz, jól ismert és kevésbé ismert művekhez, amelyeket a közönség hallhat – fűzte hozzá a zongoraművész.


Nagyon sok helyen léptek már fel az előadással. A műsort mindig variálják. A Zongopera-sorozat alkalmával a zongora is óriási jelentőséggel bír. 

- Zongoraátiratok is felcsendülnek az esten operaáriákról, melyeket vagy én készítettem, vagy Cziffra György komponált. A kamarazenélésben nagyon fontos, ha két művész találkozik, akkor szolgálják a zeneművészetet, szolgálják az Isten áldotta lehetőséget, hogy mi adhatunk a közönségnek. Ha ez a gondolkodás közös, akkor nagyon jó az együttműködés. Erikával ilyen. Ugyanazt gondoljuk a zenéről, ugyanazt szeretnénk átadni. Szeretettel van teli az est – mondta Balázs János, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője.

A koncert bevételéből a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház „Gyermekünk az életünk" Alapítványt támogatták.

További részletek a Halas TV Híradójában és a Kultúrkép magazin szeptember 9-i adásában. 

Miklósa Erikával készített interjúnkat a Halasi Tükör hetilap szeptember 8-i számában olvashatják. 

Pál László
Fotók: Anda Péter