(►) Ugrás lóval és ló nélkül az újévbe  (galéria)
Sport

(►) Ugrás lóval és ló nélkül az újévbe  (galéria)

2023 utolsó napján többen is lóháton töltötték idejüket a Hirling József Lovasparkban. Kétnapos év végi edzőtábort szerveztek a lovaspark bérlőinek, lovasainak a bázis vezetői. A tréningeket  a halasi nemzetközi díjugrató lovasversenyek többszörös GP győztes válogatott lovasa, Rezgő Zoltán vezette. Szilveszter napjának délelőttjén pedig összejött a lovasbázis apraja-nagyja, hogy koccintson az óesztendő sikereire és boldog új évet kívánjanak egymásnak.

Évek óta hagyomány a Hirling József Lovasparkban a szilveszteri koccintás. Az év utolsó napján összejönnek a lovasbarátok a nagymúltú bázison, hogy köszöntsék egymást és az új esztendőt. Rózsahegyi Róbert telepvezető, az idén is fontosnak tartotta a rendezvény megszervezését, amelyre sokan elfogadták a meghívást.

Rózsahegyi Róbert telepvezető, a rendezvény szervezője

A szilveszteri koccintásnak komoly hagyománya van nálunk – kezdte nyilatkozatát a telepvezető. A lovasparkban dolgozók, a bérlők, a lovasok, a segítők, támogatók is megjelennek ilyenkor. Az idei évben az Adventi ablakok rendezvény résztvevőit is meginvitáltuk, egy rejtett évszám felkutatásának játéka kapcsán. Népes csapat gyűlt össze mindenféle ajándék itallal, étellel, amit megosztottunk egymás között.

Pogácsa is várta az érkezőket

A koccintáson részt vettek az év utolsó kétnapján itt felkészülő lovasok is. Lovasparkunk ajándéknak szánta és sokan éltek a lehetőséggel, hogy a Rezgő Zoltán vezette kétnapos edzőtáborban gyakoroljanak, tanuljanak a nagy bajnoktól. A két nap során négyfős csoportokra bontva reggeltől estig lovarda foglalkozásokat tartott Rezgő Zoltán. Nagyon szeretik lovasaink a tapasztalt, nagy tudású lovasedző óráit – nyilatkozta Rózsahegyi Róbert.

A bajnokok koccintása, Nagy Andrea és Rezgő Zoltán a Nyereg Klub ellőtt

A koccintáson olyan nagynevű lovasok is megjelentek, mint Nagy Andrea, többszörös országos bajnok, válogatott díjugrató, lovastusázó, vagy Tuska Pál olimpikon. A jelenlévők beszélgettek, emlékeztek, megkínálták egymást a hozott ételekből, italokból és természetesen a kölyök és hagyományos pezsgőkből megtöltött poharakkal koccintva kívántak egymásnak boldog új évet.

Kép-szöveg: Kovács Iván