39 halasi úszóérem, abból 15 a legfényesebb
Sport

39 halasi úszóérem, abból 15 a legfényesebb

Hódmezővásárhelyen zárták a versenyidényt a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői. A Cikluszáró Nemzetközi Verseny méltó megkoronázása volt a 2023-as évnek. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 39 érmet gyűjtöttek, ebből 15 aranyat.

Véget ért a 2023-as versenyidény a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület számára. A két napos, hódmezővásárhelyi Cikluszáró Nemzetközi Versenyen 35 egyesület, 429 úszója állt rajtkőre. A halasiak számára az éremgyűjtés mellett az egyéni legjobb időeredmények elérése, az év végén lezárásra kerülő országos ranglisták frissítése volt a cél. 

Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 83 alkalommal álltak rajtkőre, ebből 58 egyéni rekord születetett, ami a bajnoki szezon e szakaszában remeknek mondható. Szám szerint 15 arany-, 10 ezüst-, 14 bronzéremmel és 31 pontszerző helyezéssel zárták az esztendőt. Rövid karácsonyi pihenő után folytatódik a felkészülés a 2024-es bajnokságokra. A felkészülést Kiskunhalas Város Önkormányzata, Merkbau Zrt., Zsana Önkormányzata, Rit-Poly Kft., KB Autoteam Kft., Jenei Trade Kft., Premium Product Kft., Build-Material Kft., Ganzair Kft., valamint a Ladó-Rec Kft. támogatta.

Eredmények:

Schmél Gerda (2014) 7 arany – 50m pillangó, 50m hát, 200m gyors, 200m hát, 200m vegyes,
100m hát, 100m pillangó, 1 ezüst – 100m gyors
Kiss Panna (2010) 3 arany – 200m gyors, 200m hát, 100m hát az egy évvel idősebbek között,
2 ezüst – 200m vegyes, 400m vegyes az egy évvel idősebbek között, 4. hely – 100m gyors az
egy évvel idősebbek között
Fülöp Máté Gábor (2008) 2 arany – az egy évvel idősebbek között 50m pillangó, 200m
pillangó, 2 bronz - az egy évvel idősebbek között 50m hát, 50m gyors, 4. hely – 100m gyors
Miskei Sára (2011) 1 arany – 50m pillangó, 1 ezüst – 100m mell, 2 bronz – 200m pillangó,
200m mell az egy évvel idősebbek között, 8. hely – 50m gyors
Tóth Benjamin (2008) 1 arany – 100m pillangó, 1 ezüst – 50m pillangó, 1 bronz – 1500m
gyors az egy évvel idősebbek között, 6. hely – 50m gyors, 200m gyors, 7. hely – 100m gyors
az egy évvel idősebbek között
Sándor Bianka (2013) 1 arany – 50m pillangó, 1 bronz – 100m gyors, 7. hely – 50m hát, 8.
hely – 50m mell
László Dávid (2007) 2 ezüst – 200m pillangó, 1500m gyors, 1 bronz – 200m mell az egy évvel
idősebbek között, 6. hely – 100m gyors
Schmél Edna (2011) 1 ezüst – 100m hát, 2 bronz – 50m hát, 100m gyors, 4. hely – az egy
évvel idősebbek között 200m gyors, 5. hely - az egy évvel idősebbek között 200m hát, 6. hely
– 50m gyors
Patocskai Csenge (2008) 1 ezüst – 200m mell, 2 bronz – 200m vegyes, 50m mell az egy évvel
idősebbek között, 4. hely – 100m mell az egy évvel idősebbek között, 5. hely – 200m gyors,
7. hely – 100m gyors az egy évvel idősebbek között
Orbán Noa (2010) 1 ezüst – az egy évvel idősebbek között 200m pillangó, 1 bronz – 100m
pillangó, 4. hely – 400m vegyes, 200m vegyes, 6. hely – 200m gyors
Paplógó Hunor (2011) 1 bronz – 800m gyors, 5. hely – 50m pillangó, 50m hát, 50m gyors, 6.
hely – 100m gyors, 8. hely - az egy évvel idősebbek között 100m pillangó
Sörös Damján (2011) 1 bronz – 50m mell, 6. hely – 100m mell, 8. hely – az egy évvel
idősebbek között 200m mell, 200m vegyes
Király Patrik (2012) 4. hely – 50m mell
Fehér Réka (2009) 6. hely – 50m hát, az egy évvel idősebbek között 200m hát, 8. hely –
100m hát
Tabajdi Anna (2011) 8. hely – 50m mell