40 gól lőttek a lányok (galéria)
Tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt a Kiskunhalas UKSC - Jánoshalma ifjúsági III. osztályú női kézilabda-mérkőzés két pontjának sorsa. A halasiak az első pillanattól kezdve fölényben játszottak és ez gólokban is megmutatkozott. Katkó Andrea tanítványa végül 40 találatig jutottak és magabiztosan tartották itthon a két pontot.
Megkezdte szereplését az ifjúsági III. osztályú női kézilabda-bajnokság Közép-déli csoportjában a Kiskunhalasi UKSC. Az első fordulóban, hazai pályán a Jánoshalma csapatát fogadták Katkó Andrea tanítványai. Aki kilátogatott a találkozóra, az egy gólerős, helyenként szellemes kézilabdát bemutató UKSC-t láthatott. Már az első percekben is kitűnt, hogy jelentős különbség van felkészültségben a két csapat között. Ezt az is jól mutatta, hogy az első félidő után 17-6-os hazai vezetést mutatott az eredményjelző.
A szünet után ez a különbség tovább nőtt. A halasiak lendületesen játszottak és igyekeztek minél több támadást góllal befejezni. Érdekesség, hogy a második félidőben 23 alkalommal vette be az UKSC a vendégek kapuját, míg a jánoshalmiak nyolcig jutottak. A mieienk győzelemmel kezdték az idényt. Kiskunhalasi UKSC - Jánoshalma 40-14 (17-6), a hazai gólokon Lekrinszki Dóra 12, Sendula Fanni 10, Bényi Luca 6, Kónya Szemira 3, Soós Anna 3, Gál Szimonetta 3, Veres Emília 1, Ledényi Gerda 1, Sendula Zoé 1 osztozott. Az UKSC legközelebb jövő csütörtökön Csongrádon lép pályára.