
40 halasi úszóérem
Kiváló eredményeket ért el és ipari mennyiségű érmet nyert a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület csapata a kecskeméti Úszó Kupán a hosszúhétvégén. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 40 éremmel és 22 pontszerző hellyel utazhattak haza, Kiss Virág egymaga hat elsőséggel büszkélkedhet.
Kecskemét volt a helyszíne az Őszi Kupának, amelye a hétvégén második alkalommal rendeztek meg. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület csapata is ott volt a nevezők között. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai biztató teljesítményt nyújtottak, többen megúszták, vagy megközelítették egyéni legjobb időeredményeiket. Kiemelkedően versenyzett Kiss Virág, aki hat aranyéremmel gyarapította saját kollekcióját, most az is bebizonyította, hogy univerzális úszó, ugyanis négy úszásnemben gyűjtötte be az első helyeket. Juhász Janka és Varga Kata 4-4 aranyéremmel járult a mérleghez, de Fülöp Bianka, Nagy András, Bakró-Nagy Dániel, és az újoncok közül Kiss Panna, Schmél Edna és Tóth Benjamin is a dobogó legfelső fokára állhatott. Az önkormányzat és a Merkbau Kft. támogatásával készülő versenyzők 40 éremmel (ebből 20 arany, 9 ezüst- és 1 bronzérem) és 22 pontszerző helyezéssel utazhattak haza.
EREDMÉNYEK:
KISS VIRÁG (2005) 6 arany – 100m hát, 200m hát, 100m pillangó, 100m mell, 400m gyors, 400m vegyes, 1 bronz – 100m gyors, 4. hely – 200m mell
JUHÁSZ JANKA (2000) 4 arany – 100m gyors, 100m hát, 200, hát, 100m pillangó, 3 ezüst – 100m mell, 400m gyors, 400m vegyes, 4. hely – 200m mell
VARGA KATA (2003) 4 arany – 100m pillangó, 200m pillangó, 400m gyors, 400m vegyes, 1 bronz – 200m hát, 4. hely – 100m hát. 5. hely – 100m gyors, 6. hely – 100m mell
FÜLÖP BIANKA (2003) 1 arany – 200m hát, 3 ezüst – 100m gyors, 100m hát, 200m mell, 3 bronz – 100m gyors, 400m gyors, 400m vegyes, 4. hely – 100m pillangó
NAGY ANDRÁS (2000) 1 arany – 200m pillangó, 1 ezüst – 100m pillangó, 3 bronz – 100m gyors, 400m gyors, 400m vegyes, 5. hely – 100m mell, 100m hát
KISS PANNA (2010) 1 arany – 100m mell, 2 bronz – 50m mell, 100m hát
SCHMÉL EDNA (2011) 1 arany – 100m mell, 2 ezüst – 50m mell, 50m hát
BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) 1 arany – 200m hát, 4. hely – 100m pillangó, 5. hely – 200m hát, 400m vegyes, 6. hely – 100m gyors
TÓTH BENJAMIN (2008) 1 arany – 200m pillangó, 7. hely – 100m pillangó
KIRÁLY ANNA (2006) 1 bronz – 200m hát, 7. hely – 100m hát, 400m gyors, 8. hely – 100m gyors
CHRIST IZABELLA (2005) 6. hely – 100m gyors, 100m hát, 100m mell, 7. hely – 100m pillangó
LÁSZLÓ DÁVID (2007) 6. hely – 100m mell, 8. hely – 200m mell