A 7 esztendős Schmél Gerda három arannyal indított
Sport

A 7 esztendős Schmél Gerda három arannyal indított

Szegeden szerepeltek a hétvégén a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület tagjai. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai nem is akármilyen teljesítményt nyújtottak a napfény városában. Összesen 20 érmet szereztek a versenyzők, a mindössze 7 esztendős Schmél Gerda élete első megméretésén három rajtból három aranyéremmel indított.

Harminc egyesület 368 versenyzúje állt rajtkőre Szegeden, a Modern Városok Kupáján. Ott volt a mezőnyben a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület csapata is. nem is akárhogyan sikerült ez a megméretés. Mint megtudtuk: Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 48 rajtból 33 alkalommal tudták megjavítani egyéni legjobbjukat. Összesen 7 arany-, 5 ezüst- valamint 8 bronzérem szerepel a kollekcióban. A versenyzők még elértek 19 pontszerző helyezést is   Élete első versenyén a 7 éves Schmél Gerda remek lendülettel vetette magát a medencébe, ami 3 rajtból 3 első helyet biztosított számára.

Eredmények:

Schmél Gerda (2014) 3 arany – 50m gyors, 50m mell, 50m hát
Kiss Panna (2010) 1 arany – 400m gyors, 1 ezüst – 100m hát, 4. hely – 200m hát, 7. hely – 200m gyors
Paplógó Hunor (2011) 1 arany – 200m pillangó, 3 bronz – 50m hát, 100m hát, 200m vegyes, 4. hely – 50m pillangó 
Schmél Edna (2011) 1 arany – 50m hát, 3 bronz– 200m hát, 200m mell, 400m gyors 4. hely – 100m hát, 6. hely - 50m gyors
Sörös Damján (2011) 1 arany – 400m gyors, 1 bronz – 200m pillangó, 5. hely – 50m mell, 200m gyors, 200m vegyes, 6. hely – 50m gyors
Orbán Noa (2010), 2 ezüst – 200m pillangó, 100m pillangó, 1 bronz – 400m gyors, 4. hely – 200m gyors
Tóth Benjamin (2008) 2 ezüst – 200m pillangó, 100m pillangó, 4. hely – 200m gyors, 7. hely – 400m gyors
Fülöp Máté (2008) 4. hely – 100m gyors, 6. hely – 100m pillangó
Bereczi Áron (2007) 4. hely – 100m hát, 8. hely – 200m hát
László Dávid (2007) 5. hely – 100m mell, 6. hely – 200m mell
Fehér Réka (2009) 6. hely – 100m hát