A döntőben is bármi áron, Szilády Áron! (galériákkal)
Szenzációs mérkőzéseket hozott a XII. Szilády Kupa utolsó napja. Két találkozón is büntetőrúgások döntöttek, a fináléban pedig egy óriási fordításnak lehettek tanúi a lelátókat megtöltő nézők. A Szilády - Dékáni döntőben hosszú perceken át a Dékáninak állt a zászló, de a házigazda hatalmas hajrával aratott fölényes győzelmet. A lányoknál meglepetés eredmény született, a tavaly még a pofozógép szerepét játszó II. Rákóczi nyerni tudott a Szilády ellen.
Hazatért a Szilády Kupa. Nem véletlenül fogalmazott így az ünnepélyes eredményhirdetésen Édes Árpád elnök-lelkész. A házigazda ünnepelhetett a három napos sorozat végén, de ne szaladjunk előre ennyire, az időrend szerint kora délelőtt még két izgalmas elődöntőt láthattak a nézők. Előbb a Dékáni - Bibó összecsapást nézhette meg a publikum. A Bibó óriásit hajrázva 4-1-es hátrányból állt fel. Mivel a rendes játékidőben döntetlen volt az állás, következtek a büntetők. A hatmétereseknél eggyel kevesebbet hibázott a Dékáni, így a döntőbe jutott. A gimnazistáknak sincs okuk a bánatra, a tavalyi kupagyőztes most a torna legfiatalabb csapatával állt ki.
A másik elődöntőben zengett zúgott a lelátó, a hazaiak a Nowy Sacz ellen játszottak. A két csapat parádés meccset játszott, remek pillanatokkal. A házigazda 2-1-re nyerni tudott, így bekerült a fináléba. A lengyelek kulturált focit mutattak, nem véletlen, hogy elnyerték a közönség szimpátiáját. A bronzmeccsen a Bibó ellen aztán élvezhették a sziládys közönség támogatását is. A halasi gimnázium csapatának ismét büntetőpárbajban kellett helytállnia, az idegek párharcát a lengyelek nyerték, de a bibós diákok minden elismerést megérdemelnek.
Következett a finálé, amely a kupa nyitómeccsének ismétlése volt, azonban ezúttal a dramaturgia teljesen máshogyan alakult. A Dékáni Gilice Levente szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést, amelyet tartani is tudott. Következett azonban a fizikai erejét tökéletesen kihasználó Piegel Dominik és egyenlített. A Plichta Dominik vezette Dékáni fáradni látszott és egy kapushibát gyorsan kihasznált a Szilády. Vargacz Zikó és Vincze Gergő gólja nyomán óriási hangrobbanás volt a csarnokban. Az i-re a pontot Csillag István remek egyéni megmozdulása tette fel. A Szilády magabiztosan nyerte a finálét, ezzel a kupát is. Szilády - Dékáni 4-1.
A lányoknál is lejátszották a helyosztókat. A harmadik helyért a Dékáni meccselt a kunszentmiklósiakkal. A vendégek nyertek 3-1-re, ezzel övék lett a bronzérem. A döntőben a Szilády és a Tekó meccselt egymással. Egy éve óriási volt a különbség a Szilády javára, ezúttal viszont, nem kis meglepetésre a II. Rákóczi bátor játékkal tudott nyerni 3-2 arányban.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen hangzott el az a mondat Édes Árpád szájából, amit a tudósításunk elején idéztünk. Kiderült, hogy a lányoknál a legjobb kapus Léder Vanda (Tekó) lett, a gólkirálynői címen két sziládys játékos, Csorba Vivien és Szakál Petra osztozott. A legjobb játékos a sziládys Szabadi Liza, a legjobb halasi játékos Zsubi Petra (Szilády) volt. A döntő legjobb játékosának a tekós Kenderesi Kírát választották. A fiúknál a legjobb kapus Michau Csiwinski (Nowy Sacz), a gólkirály Lengyel Szabolcs (Bibó), a legjobb játékos pedig Angeli Tamás (Szilády) volt. A legjobb sziládys játékosnak Csillag Istvánt választották, a Városi Diáksport Bizottság különdíját Filip Gwizdz (Nowy Sacz) kapta meg. A Fair Play-díjas idén Plichta Dominik (Dékáni) volt. Varga Judit igazgatónő köszönetet mondott a csapatoknak, a szurkolóknak és a szervezőknek is. Külön kiemelte Tóth Ferencet, aki sokat tett a kupa sikeréért. További részletek és képes összefoglaló a keddi Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.