A Felsőváros megvédte a tavalyi elsőségét (galéria)
Sport

A Felsőváros megvédte a tavalyi elsőségét (galéria)

Megvan az első nyertese az idei Szilády Kupának. Az általános iskolák küzdelmében a délelőtti selejtezőket követően délután már a helyosztókat játszották. A Felsővárosi Általános Iskola óriási fordítással legyőzte a döntőben a nagyot küzdő házigazdát, ezzel megvédte tavalyi elsőségét. A harmadik hely Soltvadkertre került. 

Négy csapat szerette volna a kora esti eredményhirdetésen magasba emelni a Szilády Kupán az általános iskolák aranyérmesének járó míves serleget. A selejtezők után erre csak két iskola, a Felsőváros és a Szilády volt az esélyes. A döntőt megelőzően lejátszották azonban a bronzmeccset is. Ezek vidéki rangadó volt, a Soltvadkert két góllal legyőzte a Kiskunmajsát, ezzel megszerezte a torna harmadik helyét. Következhetett a finálé, amelyre már percekkel korábban hangolt a hazai szurkolótábor. 

A találkozó előtt egy perces néma főhajtással emlékeztek Juhászné Czinkóczi Évára, a Felsővárosi Általános Iskola közelmúltban elhunyt igazgatónőjére. Óriási üdvrivalgás fogadta az első sziládys gólt, azonban pillanatokkal később egyenlített a tavalyi győztes. Nagy iramú, változatos mérkőzést játszottak a csapatok, amelyet élvezett a közönség. A hazai drukkerek csalódottan vették tudomásul, hogy előbb a második, majd a harmadik felsős gól is bekerült a Szilády hálójába. A házigazda azonban nem adta fel és nem sokkal a lefújás előtt szépített. Két perc volt hátra, de a Felsőváros nem hibázott, így 2018 után másodszorra is elhódította a kupát. Felsőváros - Szilády 3-2.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen kiderült, hogy a gólkirály Kőrösi Dániel (Szilády), míg a legjobb kapus Horváth Bendegúz (Szilády) lett. A döntő legjobb játékosa Koczka Flórián (Felsőváros) lett, míg a torna legjobb játékosának Sörös Leventét (Felsőváros) választották. A legjobb sziládys játékos Szuromi Vajk volt.