A halasi csibészek legyőzték a kalocsai gézengúzokat (galéria)
Sport

A halasi csibészek legyőzték a kalocsai gézengúzokat (galéria)

Az első fordulóban elszenvedett kecskeméti vereséget követően hazai pályán szerepelt a Kiskunhalasi UKSC a megyei kézilabda bajnokságban. Modok Benő csapata a kalocsai Gézengúz UKC ellen szerepelt. A találkozót a vendégek kezdték jobban, ám a 14. perctől átvette a vezetést az UKSC, és ki sem engedte a kezéből. Gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a két pont sorsa. A halasi csibészek jobbak voltak a gézengúzoknál.

Szombaton délután a Horváth István Sportcsarnokban fogadta ellenfelét, a kalocsai Gézengúz UKC csapatát a Kiskunhalasi UKSC a megyei kézilabda bajnokság második fordulójában. Közel 100 néző foglalt helyet a lelátókon, és láthatta, hogy a meccs első gólját a Andrási Alex szerezte a 2. percben. A következő néhány perc viszont a vendégeké volt. Tóth Károly egyenlített, majd még kétszer bevette Kű Bence kapuját, így már 3-1-es kalocsai vezetést mutatott a eredményjelző. A halasi támadások pontatlanok voltak, a hibákat pedig kíméletlenül kihasználták a vendégek. A 7. percben már 4-1 volt az eredmény, amikor váltott az UKSC. A szigorúbb védekezés eredményeképpen a 13. percben Nagy Gábor egyenlíteni tudott, a15 percben pedig Szekula Máté gólja már ismét halasi vezetést eredményezett. Ekkor következett a fordulat. 

Ettől kezdve már nem engedte ki a vezetést a kezéből az UKSC. A védekezés feljavulásával, a pontosabb támadásbefejezésekkel fokozatosan állva hagyta ellenfelét a hazai csapat. Kű Bence is több fontos védést bemutatott, így Szabados Bence 30. percben szerzett gólja már ötgólos halasi vezetést eredményezett. A félidőben 13-8-as UKSC vezetést mutatott az eredményjelző. A második játékrészben sem változott a játék képe, sőt, a hazaiak rá tudtak tenni még egy lapáttal. A csereként beálló Erdélyi Árpád kiválóan védett, több alkalommal pedig üres kapus gólt szerzett az UKSC. Az 53. percben 23-13 volt az eredmény, a hátralévő percekben egy-egy gól esett mindkét oldalon. A halasi csibészek legyőzték a kalocsai gézengúzokat. Kiskunhalasi UKSC - Gézengúzok UKC 24-14, a halasi gólokon Szabadi Noel 5, Andrási Alex 5, Nagy Gábor 3, Virág Tamás 3, Erdélyi Dániel 2, Rencsár Levente 2, Szabados Bence 2, Szekula Máté 1, Hári Gergő 1 osztozott.