(►) A Kertvárosi az országos döntőbe, a Központi az országos elődöntőbe jutott (galéria)
Sport

(►) A Kertvárosi az országos döntőbe, a Központi az országos elődöntőbe jutott (galéria)

Magabiztos győzelmet aratott a Kertvárosi Általános Iskola a játékos sportverseny  vármegyei döntőjében. Külön öröm, hogy a hat csapat, nyolc fordulón át tartó küzdelmében a másik halasi intézmény, a Központi Református Általános Iskola a második helyen végzett. A Kertváros ezzel az országos döntőbe, míg a Központi az országos elődöntőbe jutott. 

Szurkolástól volt hangos hétfőn délelőtt a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnoka. Az intézmény volt a házigazdája a játékos sportverseny vármegyei döntőjét, amelyben hat csapat mérte össze erejét. Szloboda Mihály, a házigazda iskola testnevelője örömmel újságolta, hogy a Kalocsa, a Lajosmizse, valamint a Rém első alkalommal vesz részt ilyen megméretésen. A soltiak évek óta állandó tagjai a mezőnynek, Kiskunhalast pedig a Kertváros, valamint a Központi képviselte. A megjelenteket Laskovicsné Terzics Edit igazgatónő köszöntötte, majd elkezdődött a nyolc fordulón át tartó verseny.

A házigazdák végig vezetve szerezték meg a győzelmet, gyorsaságban, ügyességben a versenytársaik előtt jártak. Dicséret illeti a többi csapatot is, akik egyetlen pillanatra sem adták fel. A rémiek üde színfoltjai voltak a megméretésnek. Idén a vármegyei bajnok automatikusan jogot szerzett az országos döntőn való részvételre. A  kertvárosiak képviselik Kiskunhalast a fináléban, a második helyen végzett Központi, valamint a harmadik helyen záró Solt pedig ott lehet majd az országos elődöntőben.