A Kiskunhalasi UKSC a hónap csapata a megyében
Sport

A Kiskunhalasi UKSC a hónap csapata a megyében

Ugyanolyan magabiztosan nyerték a hónap Bács-Kiskun megyei utánpótlás csapatának szavazását a Kiskunhalasi UKSC serdülői, mint ahogy a meccseiket hozták márciusban. Ifkovics Zorán tanítványai a voksoláson öt, a bajnokságban, listavezetőként kilenc egyesületet előztek, előznek meg.

A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség a közösségi oldalán hirdetett meg egy szavazást. A megye legjobb utánpótlás csapatát keresték, amely márciusi teljesítménye okán rászolgált erre az elismerő címre. A hat egyesület között ott volt a Kiskunhalasi UKSC serdülő III. osztályban szereplő kerete is. Ifkovics Zorán tanítványai impozáns mérleggel zárták az év harmadik hónapját. Mind a négy mérkőzésüket megnyerték úgy, hogy 149 gólt lőttek és mindössze 50 alkalommal sikerült az ellenfeleknek bevenni a hálójukat. Imponáló a mérleg a 10 csapatos bajnokságban is. Az UKSC eddig 16 mérkőzést játszott, ebből 14-et nyert, kétszer kapott ki, ezzel listavezető. Nem véletlen, hogy a szövetség szavazásán is az első helyen végeztek.