A Kiskunhalasi UKSC: újabb elsőség a hónap csapata versenyben
Sport

A Kiskunhalasi UKSC: újabb elsőség a hónap csapata versenyben

A Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség ismét meghirdette a hónap csapata versenyét. Novemberi teljesítménye alapján öt egyesület utánpótlásgárdájára lehetett szavazni, köztük volt a Kiskunhalasi UKSC is. A voksoláson végül Zseniné Mészáros Anita U14-es lánycsapata győzött.

A Kiskunmajsai KC, a Kiskőrösi KSK, a Kecskeméti TE, a KESI és a Kiskunhalasi UKSC egy-egy utánpótlás csapatára lehetett szavazni azon a versengésen, amelyet a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség hirdetett meg. Novemberben ez az öt gárda nyújtott olyan teljesítményt, amely alapján bekerültek a legjobbak közé. Péntektől hétfőig várták a voksokat, a szövetség kedden elkészítette az összesítést. Összesen 435 szavazat érkezett, ennek közel a felét a Kiskunhalasi UKSC U14-es lánycsapata gyűjtötte be, ezzel a legjobbnak bizonyult. A lányok három könnyed győzelemmel és a csoport legjobbjától elszenvedett minimális vereséggel lettek elsők a voksoláson. A csapat edzője Zseniné Mészáros Anita, neki is gratulálunk!

Fotó: facebook.com