
A szezon végén is jól táncolnak
Már a vége felé közeledik a táncos szezon, de a Stúdió 2000 TSE az idény finisében is hozza a jobbnál jobb eredményeket. Ezúttal is volt páros aki külföldi erőpróbán, Norvégiában bizonyított, de a hazai parketten, a Mogyoródon rendezett Bem kupán is szépen szerepeltek a halasi párosok a múlt hétvégén - tudtuk meg Juhász Ágnestől, az egyesület művészeti vezetőjétől.
Az év utolsó előtti versenyei voltak ezen a hétvégén, két helyszínen - közölte Juhász Ágnes, a 2000 TTSE művészeti vezetője. Miha Zerjav (Valcer) és Karcagi Laura Norvégiában, a WDSF World Open versenyen, Lillestrom-ban 51 párosból a középdöntőbe táncoltak és ott a tízedik helyezést érték el.
A másik verseny egy magyar helyszínen, Mogyoródon folyt. A Bem Kupa elnevezésű versenyen sok "Stúdiós" páros indult. Németh Gábor és Váradi Csilla a B felnőtt latinban 5. helyezett lett. Melczner Máté és Dányi Dorka E gyermek II. latinban kategóriában a negyedik, standradben pedig a hatodik helyet szerezték meg. Almási Bence és Almási Réka az E junior I és az E junior II-es korosztályban is negyedikek lettek a standard műfajban. Kun Marcell és Szakács Kitti kettős az E junior I és junior II korosztályban a hatodik helyet tudta megszerezni standard táncokban. Pintér Benedek és Dányi Vivien életük első D osztályos latin versenyén a 10. helyet csípték el. Kovács Balázs és Bednarik Bianka (címképünkön) az E felnőtt standardben az aranyérmet érdemelte ki.
Pölyhe Máté (Forma) és Iszlatyi Kinga az "A" felnőtt latin versenyben bronzérmes lett. Papp Gergő és Horváth Liza C ifi latinban a dobogó harmadik fokára állhatott, míg a felnőtt korosztályban a hetedik helyen végeztek. Ercsi Dániel és Patai Vanessza ezen a hétvégén,ezzel a versenyeredménnyel eggyel magasabb osztályba jutott, tehát a B csoportban (nemzetközi kategória) folytatják tovább. Utolsó C -s versenyükön junior II korosztályban ötödik, az ifjúságiban a hatodik helyezettek lettek latin táncokból. Prohászka Tamás és Gendúr Kíra a C ifi latinban tízedik, míg felnőttben a 11. helyen végeztek. Dóka Tamás (FreeTime) és Balázsi Edina a D senior standard osztályban lettek elsők. Kiss Zsombor és Markos Nikol (Botafogó) a D junior I. latin kategóriában a 2. helyet szerezték meg.
Fotók forrása: Stúdió 2000 TSE