(►) A Szilády Kupa is a Tekóé, de lesz-e mesterhármas? (galéria)
Sport

(►) A Szilády Kupa is a Tekóé, de lesz-e mesterhármas? (galéria)

Maradtak még izgalmak bőven a XVI. Szilády Kupa utolsó napjára is. Büntetőpárbajjal vesztette el az elődöntőt a házigazda, a Tekó ellen valóban nehéz volt a dolga a Katonának, viszont a Szilády ellen már tudott nyerni. A döntő simának indult, ám két tekós hibával már ott lihegett a Wattay ellenfele nyakán, viszont a végén a Rákóczi nyerte ezt a (szabadság)harcot és ezzel a kupát is. 

Véget ért a XVI. Szilády Kupa Teremlabdarúgó Torna. A harmadik nap minden korábbi kérdésre válaszokat adott. Többek között arra is, hogy a hazaiak fiatal csapata meg tudja-e védeni a tavaly megszerzett elsőségét? Nem tudta, de ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a sziládys fiúk. Az első elődöntőben megismétlődött a szombat esti büntetőpárbaj, a hazaiaknak ezúttal a Wattay volt az ellenfele. Acsai Botond ezúttal is védett fontos pillanatban, ám a kiskőrösiek eggyel kevesebbet hibáztak. A szurkolás most is csillagos ötös volt. 

A második elődöntőben a Tekó a Katonával játszott. A csoportmeccsek során 5-0-re nyertek a kecskemétiek, de ezúttal már az első percekben kiderült, hogy bizony nehéz a dolga a Katonának. Az egyik legjobbjukat, Gszelmann Tamás nélkülöző II. Rákóczi rendkívül fegyelmezetten játszott. Ráadásul gólt szerzett, amelyre nem volt az ellenfélnek válasza. A Tekó ismét döntőbe jutott, amelyre Kocsis István statisztikája szerint az elmúlt négy évben már harmadszor került sor.  Ráadásul kupadöntőben utoljára 10 éve játszott a Wattayval, a 41. Rákóczi Kupán.

A helyosztók során az 5-6. helyért játszott a Dékáni és a kecskeméti Piarista-gimnázium, a meccs az utóbbi 3-1-es sikerével zárult. A bronzmeccset a szurkolóik hatalmas biztatása mellett kezdte a Szilády. A Katona viszont minden hibát kihasznált és a csalódottnak tűnő hazaiak nem tudtak komolyabb ellenállást tanúsítani a komoly játékerőt képviselő ellenféllel szemben. A sziládysok a negyedik helyen végeztek, de a jövő csapata lehet az övék. A döntő aztán nem várt izgalmakat hozott azután, hogy úgy tűnt, a Tekó simán nyer. Már három góllal vezetett a Rákóczi, amikor két egyéni hibából szépített a Wattay. Úgy tűnt, sütős lesz a végjáték, de a Tekó végül uralta az utolsó perceket. Dózsa Zsolt és Hugyecz János csapata megnyerte a Szilády Kupát is. Két hét múlva Rákóczi Kupa lesz, micsoda meccsekkel...Lesz-e mesterhármas?