A Szilády RFC nyerte a BD Trader Kupát (galéria)
A Buborék technikai problémája miatt rendhagyó módon a Kertvárosi Általános Iskolába kezdődött el a Szilády RFC sorozata, amely hét héten át tart. Egymást követő hétvégéken rendeznek labdarúgótornákat, az első állomás a BD Trader Kupa volt, amelyet a 2011-es korosztály számára írtak ki. Nyolc csapat meccselt egymással, a győzelmet magabiztos játékkal a házigazda RFC szerezte meg.
A Szilády RFC több mint hatvan csapatot lát majd vendégül a követlező több mint másfél hónapban. Vincze Attila sportigazgató örömmel újságolta, hogy hét korosztály számára lesz majd megméretési lehetőség a támogatók, névadó szponzorok jóvoltából. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület segítségével rendezett sorozat első állomása ma volt, a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában. Mint megtudtuk, a Buborék technikai problémáit feltehetően hamarosan orvosolják majd, így jövő héttől már ott lesznek a labdarúgótornák. Első ilyen a BD Trader Kupa volt, amelyer már nyolcadik alkalommal rendeztek meg
Nyolc csapat lépett pályára Szegedről, Bajáról, Szentesről, Kecskemétről és Kiskunmajsáról. Természetesen a halasiak is ott voltak, Kárász Zsolt edző vezetésével. Az utánpótlás jó meccseket játszott, sok gól esett. Persze volt, amikor eltörött a mécses, ilyenkor vagy az edzőnek, vagy a szép számban jelenlévő szülőknek kellett a vigasztalást nyújtani a kis sportembereknek. Az RFC magabiztosan hozta a csoportmeccseit, 18 gólt rúgva és így a döntőben a Bajai LUA ellen szerepeltek. Ott aztán gólzáporos sikert arattak, nem mellesleg még négy kapufát is szereztek.
A díjakat és az érmeket Szabó Sándor, a névadó szponzor vezetője és Farkas Dániel alpolgármester adta át. A második helyen a Bajai LUA végzett, a harmadik helyet az SC Hírös-ÉP szerezte meg. A torna válogatottjába a Sziládyból Ábrahám Zalán és Kárász Bence került be. Összefoglaló sok góllal a kedd esti Sportmagazinban.