A Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon (galéria)
Sport

A Top-Ár Kupával indult az idei Buborék-szezon (galéria)

Elkezdődött az idei Buborék-szezon. Az V. Top-Ár Kupa nyitotta a sorozatot, amely összesen hét szombatot ölel át. Az első alkalommal a 2017-es korosztály nyolc csapata lépett pályára. A fiatalok lelkesen, ügyesen, gólra törően fociztak, a szülők, edzők pedig rekedtségig szurkoltak övéiknek. A kupát a KTE Akadémia lila nyerte, a Szilády RFC játékosai helytálltak az erős mezőnyben, és az ötödik helyet szerezték meg.

Visszatértek az utánpótlás korú focisták a Buborékba. Az elmúlt évek népszerű helyszíne volt ez, egy rövid kihagyást követően a Szilády RFC a támogatók segítségével hét szombaton át látja vendégül egy közös focira a csapatokat. Mint Vincze Attila elnöktől megtudtuk, a hét kupán, 60 csapat,  közel félezer játékosa érkezik Kiskunhalasra. Az első állomás az ötödik alkalommal megrendezett Top-Ár Kupa volt, amelyen a 2017-es korosztály lépett műfűre. A nyolc csapatot a pálya melletti helyeket zsúfolásig megtöltő szülők, családtagok népesítették be. A hangulatra, mint ahogy az az elmúlt években megszokhattuk, nem lehetett panasz.

A tornán 8 csapat szerepelt, a házigazda Szilády RFC mellett a KTE Akadémia lila, a KTE Akadémia fehér, a Szekszárdi UFC, a Méhecskék SE Kalocsa, az SC Hírös-ÉP, az UFC Kecskemét, valamint a SZEOL SC Szeged meccsek egymással, két csoportban. A halasiak egy 3-0 arányú sikerrel kezdtek az UFC Kecskemét ellen, majd egy izgalmas, küzdelmes meccsen a KTE Akadémia fehér 3-2-re legyőzte az RFC-t. A SZEOL SC Szeged elleni minimális vereség után a halasiak a Szekszárdot legyőzték 5-0 arányban, így az ötödik helyen végeztek.

A kupagyőztes a csoportmeccsek során 14 gólt szerző, a döntőben egy végletekig kiélezett meccset 5-4-re megnyerő KTE Akadémia lila lett. A második helyen a KTE Akadémia fehér végzett, harmadikként pedig az SC Hírös-ÉP Kecskemétet jegyezték. A torna válogatottjába a Szilády RFC-ből Gebefügi Milán került. Folytatás január 18-án, a XV. Szilády RFC- Merkbau Kupán, ahol 10 csapat meccsel egymással.