Alen fontos pontjai
Sport

Alen fontos pontjai

Egyetlen állomás van hátra a német bajnokság IDM Supersport kategóriájában Györfi Alen számára. A H-Moto Team Európa-bajnoka a hétvégén fontos futamokon bizonyított, így a hatodik helyre lépett előre.

Györfi Alen a hétvégén folytatta szereplését a német bajnokságban. Az IDM Supersport kategóriában az oscherslebeni ringen versenyzett a H-Moto Team Európa-bajnok motorosa. Fontos futamokon van túl,  a mostani ponszerzésével Alen a bajnokság hatodik helyére lépett.

- Noha ezúttal már nem voltak beállítási gondjaim, a szabadedzéseken folyamatosan javultam, ám az időmérő nem úgy sikerült, ahogy azt vártam. A futómű most jól működött, nem véletlen, hogy az első futamon már a hetedik helyért küzdöttem, amikor a csata hevében az első kanyarban kisodródtam, és a sóderágyban találtam magam. Mire visszaevickéltem a pályára, visszaestem, így a végén annak is örülnöm kellett, hogy tizedikként zártam. A második verseny előtt leesett az eső, ám mire elrajtoltunk elállt, de így is végig száradó pályán kellett motorozni. Ismét számos csatában vettem részt, és nyolcadikként zártam a futamot. Úgy tűnik, az irány jó, amerre elindultunk a beállítások terén, és abban bízom, hogy a hockenheimi záró hétvégén még jobban fogunk szerepelni – jelentette ki Györfi Alen.