„Annyian biztattak, hogy megcsináltuk!“ (galéria)
Sport

„Annyian biztattak, hogy megcsináltuk!“ (galéria)

Több mint két évtizedes múltja van annak a dobóversenynek, amelyet dr. Jerémiás Attila szervez - ahogy ő fogalmazott -  a szépkorúak és  majdnem szépkorúak részére. Szombaton több mint harmincan álltak dobókörbe, hogy ideális időjárási viszonyok mellett három speciális számban mérjék össze tudásukat. A Kiskunhalasi Atlétikai Club segítségével ismét egy hangulatos volt a dr. Lengyel Gáspár Emlékverseny a Bundzsák Dezső Sportközpontban.

Irígylésreméltó vitalitással és hozzáállással találkoztunk szombaton a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A speciális dobószámok versenyében shockorámában, shotorámában és Igmándi-diszkoszban mérték össze erejüket a résztvevők. Dr. Jerémiás Attila bő két évtizeddel ezelőtt rendezte meg az első ilyen megméretést, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, a régi sportbarátságok, a zrikák, a közös emlékek és a dobóatlétika szeretete összekovácsolta a résztvevőket. A mezőny szinte mindig állandó, ezúttal is több mint harmincan álltak dobókörbe.

Az esemény kitalálója dr. Jerémiás Attila köszöntötte a résztvevőket, néhány humoros anekdótával spékelve szavait, ez aztn meg is alapozta a hangulatot.  - A járványhelyzet miatt ki kellett hagynunk versenyeket. Eredetileg augusztusban rendeztük volna meg az idei megméretést, ám az egybeesett az országos bajnoksággal. Egy hónapot halasztottunk, de most itt vagyok. Többen közel a nyolcvanhoz, vagy éppen azon túl is odaállunk és megpróbálunk teljesíteni. Annyian biztattak, hogy a Kiskunhalasi Atlétikai Club segítségével megcsináltuk - fogalmazott dr. Jerémiás Attila. A verseny részletes eredményeit a szerdán megjelenő Halasi Tükörben olvashatják.