
Atléta érmek Budapestről
Augusztus 18-án rendezték a Budapest Nyílt Junior és Ifjúsági Bajnokságot, amelyen két kiskunhalasi atléta is rajtvonalhoz állt. Jerémiás Donát a 200 méteres síkfutást nyerte korosztályában, Kollár Levente edzőtársa és tanítványa pedig a harmadik helyen végzett.
Nagy hagyománya van a Budapest Atlétikai Bajnokságnak, amely nyílt verseny, így a fővároson kívülről is nevezhettek atléták. A felnőttekkel együtt versenyeztek az ifjúsági és a junior versenyzők is, de mindenkit saját korcsoportjában értékeltek.
Jerémiás Donát az utóbbi egy évben elsősorban a tanulásra koncentrált, de nem szakadt el az atlétikától. Egyesülete, az Ikarus BSE kérésére a 200 méteres síkfutásban állt rajhoz a junioroknál, amit magabiztosan nyert meg a Szilády Áron Gimnázium végzős diákja. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója, Kollár Levente nem rég kezdett komolyabban atletizálni. Felkészülésében Jerémiás Donát, a sokszoros korosztályos magyar bajnok gátfutó segíti. Az edzéseknek és Levente elszántságának köszönhetően szombaton 3. lett a junior korosztályában a Kiskunhalasi Atlétikai Club spotrolója.
Fotók: Gyöngyi Henriett