Az ellenfélnek nem volt Baja (galéria)
Második vereségét szenvedte el az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság Dél-nyugati csoportjában a Kiskunhalasi UKSC. A halasiak a bajaiakat fogadták hazai pályán, a mieienk az első 25 percben tudták a lépést tartani a vendégekkel
A kiskőrösi vereség után hazai pályán folytatta bajnoki szereplését a Kiskunhalasi UKSC. Demeter Ádám csapata a Baja ellen lépett pályára a Horváth István Sportcsarnokban. Az ifjúságiak fölényes győzelme megadta a találkozó alaphangját, a halasiak bíztak a hasonlóan jó eredményben. A tavalyi szezon tizedikje volt a bajai csapat, de idén mindenképpen jobban szeretnének szerepelni. Ez meg is látszott ezen a találkozón is. A szerb vendégjátékosokkal megerősített vizitálók szerezték meg a vezetést a találkozó első perceiben, nem sokkal később Gyenizse László egyenlített. A fizikai és magasságbeli fölényüket maximálisan kihasználó vendégeké volt a folytatás, a 8. percben 4-2-re, a 13. percben pedig 6-4-re vezettek. A 17. percben sikerült felzárkózni egy gólra, de a hátralévő 13 perc a bajaiaké volt. A 28. percre már ötgólos volt az előnyük, amelyet sikerült a szünetig megtartani. (8-13).
A térfélcsere után egy 5-0-ás szériát produkált a vendégcsapat, ez pedig eldöntötte a két pont sorsát. Ráadásul a cserekapusuk két halasi büntetőt is hárítani tudott. Az UKSC sokat hibázott, sok volt az eladott labda, ezekből pedig több alkalommal gólt tudott szerezni a Baja. A félidő második felében arra volt ereje a hazaiaknak, hogy tíz gól körül maradjon a különbség. Kiskunhalasi UKSC - Baja 19-29 (8-13), a halasi gólokon Zubornyák Dávid 5, Gyenizse László 5/2, Vörösváczki Tibor 4/1, Mezei Dávid 2, Nagy Gábor 2, Paic Róbert 1 osztozott. Az UKSC vasárnap Pécsen lép pályára a PEAC ellen.