Az élre állt az UKSC (galéria)
Fontos és szép győzelmet aratott az NB III-as kézilabda-bajnokságban a Kiskunhalasi UKSC serdülő csapata. Kiváló védekezésnek és harcos játékános köszönhetően legyőzte a listavezető Békéscsabát a Horváth István Sportcsarnokban, így a halasiak élre álltak a tabellán.
A bajnokság végkimenetele számára is döntő fontossággal bíró mérkőzést játszott szombaton kora délután a Kiskunhalasi UKSC serdülőcsapata az NB III-ban. A halasiak a listavezető Békéscsabát fogadták a Horváth István Sportcsarnokban. Izgatott szülők és drukkerek foglaltak helyet a lelátókon és aki kilátogatott a találkozóra, nem csalatkozott. Izgalmas, harcos 50 percet játszottak egymással a fiatalok. Nagy Bence és Nagy Ernő csapata 100 százalékos a bajnokságban, ráadásul két meccsel kevesebbet játszott, mint a Békéscsaba. Az első percekben egyik csapat sem tudott jelentős előnyt kiharcolni, a 8. percben egyetlen góllal, 5-4-re vezetett az UKSC. A csabaiak szívósan játszottak, keményen, határozottak védekeztek, a halasiak viszont mindig egy lépéssel előttük jártak. A hajrára 2 gólos előnnyel vághatott neki a halasi csapat, 11-9 után jó kapusteljesítményeket láthattunk, így a szünetre nem változott jelentősen az eredmény. (13-10)
A pihenőben keményebb védekezést kért a hazaiaktól Nagy Ernő és ezt be is tartották a fiúk. Ennek köszönhetően volt lehetőség arra, hogy egyre nagyobb előnyt harcoljon ki a KUKSC. A 40. percben már 17-11 volt az állás, ám egy időkérés során a halasi edző felhívta a figyelmet arra, hogy még nincs vége, továbbra is összpontosítást kért. A házigazda nem kapkodott, Lengyel Péter fontos gólokat lőtt és egyetlen percig sem forgott veszélyben a jelentősnek mondható előny. A lefújás pillanatában aztán feljegyezhettük, Kiskunhalasi UKSC - Békéscsaba 24-19, a győzelemből Lengyel Péter 12, Vincze Ákos és Rencsár Levente 4-4, Baki Benedek és Kisa Zsombor 2-2 góllal vette ki a részét. Ezzel az UKSC megelőzte riválisát a tabellán. - Gratulálok mindenkinek, jövő héten is hasonlót várok Szarvason, hogy aztán várjuk hazai pályán a Csongrádot - mondta a mérkőzés után tanítványainak Nagy Ernő.