Bálozott a KFC (galéria)
Első alkalommal rendezett bált a Kiskunhalasi FC, de a szervezők szándéka szerint a jövőben minden esztendőben szeretnének hasonló rendezvényt. A Csipke Hotel konferenciatermében a klub játékosai, azok hozzátartozói, az edzők, a vezetőség tagjai, valamint a támogatók gyűltek össze. Az est legjobban várt pillanatai voltak azok, amikor a díjak átadására került sor.
- Kuhn Róbert szorgalmazta leginkább, hogy legyen a Kiskunhalasi FC-nek is bálja. Belevágtunk a szervezésbe és most itt vagyunk, remélem nem utoljára - fogalmazott köszöntőjében Faddi János, a Kiskunhalasi FC elnöke. Az első alkalommal megrendezett KFC Bál az indítás lenne az egyesület szándéka szerint, az érdeklődés azt mutatta, hogy jó ötlet volt a rendezvény megvalósítása. Több mint százan hallgatták Tóth István műsorvezető bevezetőjét a Csipke Hotel konferenciatermében. Ott voltak a játékosok, azok hozzátartozói, az edzők, a vezetőség tagjai, egykori kiváló focisták és természetesen a támogatók is.
Az est részeként díjátadásra került sor. Jutalmazták az utánpótlás tagjai közül Benkő Bernadettet és Kocsi Leventét. A neves vállalkozó, a klub szponzora Fuchs József egykor kiváló labdarúgó volt, most ő is díjat alapított, amelyet Amariutei Sorin, a KFC házi gólkirálya érdemelt ki. Volt egy internetes szavazás, amelyen három kategóriában várták a jelöléseket az év játékosa címre. A lehetőség több száz szavazatot eredményezett. Végül három jelölt közül dőlt el, hogy ki kapja az elismerést. A másik két érintett egy-egy különdíjjal vigasztalódhatott.
A lányoknál Kovács Klaudia és Végh Emese volt a díjazott. Az év női játékosának járó elismerést Nyitrai Nóra vehette át. Az utánpótlásnál Keresztúri Márkot és Tóth Ákost jutalmazták, az év utánpótlás játékosa pedig Földes Péter volt. Az év felnőtt játékosa kategóriában Csáki Róbert volt a győztes (címképünkön) A finom falatokról a Csipke Hotel gondoskodott, a Virág-Nagy Duó jóvoltából pedig nagyot bulizhattak a jelenlévők. (Részletes beszámoló a kedd esti Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.)