(►) Bencses Réka Arania Z-vel a felnőtt regionális bajnok (galéria)
Szeptember 22-én a finálékkal zárult a Máchánszky Gyula Regionális Díjugartó Döntő Kiskunhalason. A Hirling József Lovasparkban kilenc versenyszámot rendeztek meg és közel másfél száz startot láthatott a közönség a kellemes, nyarat idéző őszi vasárnapon. A négy regionális bajnoki címből hármat kiskunhalasi egyesületben sportoló lovas nyert el. (címképen Bencses Réka és Arania Z)
A szabadtéri szezon zárásának utolsó előtti eseményét láthatták a kiskunhalasi pályán és az idei utolsó füves versenyt a kilátogatók. A Máchánszky Gyula Regionális Díjugartó Döntőn négy bajnoki cím kiosztására került sor. Ezek mellet három nyitott kört rendeztek meg a szervezők az aréna füves talaján és két felkészítő fordulót filces pályán. A lovasokat vasárnap is kellemes hőmérsékletű, nyárias időjárás fogadta kegyeibe a Hirling József Lovasparkban.
Vasárnapi kilenc versenyszámban összesen 143 lovas startolt. Az előző napi elődöntőkön jól szereplő díjugratók a döntőkön is jó formát mutattak, így nagy meglepetések nem születettek a végső sorrendek kialakításában. A helyi lovasbarátok megint dörzsölhették a tenyerüket, mert a halasi lovasklubok díjugratói bajnoki címeket és érmes helyezéseket értek el.
A nap 1-3 helyeztt lovasai:
13.) 100 cm nyitott versenyszám, ideális időre (22 induló)
1. Szekeres Ágota, KM ZAFÍR, Equest-Sport LC, 0 hp, 75,01 mp, eltérés 1,01 mp
2. Kószó Róbert, LICHTSCHEIN, Kiskunhalasi Lovasbandérium, 0 hp, 72,16, eltérés 1,84 mp
3. Tóth Vivien, FOR CHACCO'S BOY, Mazeppa LC, 0 hp, 71,76mp, eltérés 2,24 mp
14.) 105 cm kezdő lovas regionális döntő versenyszám, stílusverseny (8 induló)
1. Nagy Emese, OPÁL, Kiskunhalasi Lovasbandérium, 0 hp, össz.: 16,20
2. Gyöngyösi Kíra, FONS ET ORIGO, Völgység Lovas Egyesület, 4 hp, össz.: 15,30
3. Molnár Kármen, CALICO PZ ARAGORN, Leon-Cavallo S.E., 0 hp, 71,96, össz.: 14,80
15.) 115 cm amatőr regionális döntő versenyszám, egyforduló (13 induló)
1. dr. Tuska Pál, RÁDIHÁZA NINA RICCI, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, 0 hp, öv: 43,57 mp
2. Dunai-Kovács Lilla, FESS DE BOGNÁR, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, öv: 44,54 mp
3. Bölecz Virág Ráhel, FANTASTICCA, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, öv: 44,98 mp
16.) 120 cm ifjúsági regionális döntő versenyszám, egyforduló (18 induló)
1. Frányó Csenge, BOGNÁR OBSTREICHER, Kiskunhalasi LTSE, öv: 0 hp, 42,17 mp
2. Bódi Rita, NADLI FEELING"F", Kurca-Menti LE, öv: 0 hp, 47,89 mp
3. Nagy Nóra Jázmin, CALATHEA, Kiskunhalasi LTSE, öv: 4 hp, 43,59 mp
17.) 135 cm felnőtt regionális döntő versenyszám, egyforduló (8 induló)
1. Bencses Réka, ARANIA Z, Sugo-Horse Park LE, öv: 0 hp, 44,82 mp (címképen)
2. Potocska Attila, APHRODITE, Potocska LSE, öv: 0 hp, 47,39 mp
3. Fazekas István, CANDY CRUSH, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, öv: 0 hp, 50,60 mp
19.) 110 cm nyitott versenyszám, időre (A szabály, 14 induló)
1. Tolnai Hanna, M-FLIPPER D'19, Antal Tanya LSC, 0 hp, 58,27 mp
2. Bölecz Virág Ráhel, CHICAGO DREAM, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 60,82 mp
3. Nagy Nóra Jázmin, CASSANDRA-E, Kiskunhalasi LTSE, 0 hp, 60,98 mp
20.) 120 cm nyitott versenyszám, időre (A szabály, 12 induló)
1. Piroska Zoltán, LORETTA M, Markó-Farm LSE, 0 hp, 62,27 mp
2. Biharvári Attila, CHACOOLAMBO, B&H Lovas Klub, 0 hp, 62,98 mp
3. Jusztin Ágnes, CINKAPANNA, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 0 hp, 68,10 mp
A Hirling József Lovasparkban már csak egy szabadtéri versenyt rendeznek a szezonban. Nemzeti és felkészítő versenyre kerül sor október 12-én és 13-án, amely során az öregfiúk championátus címe kerül eldöntésre.
Fotók-szöveg: Kovács Iván, nem logozott képek: Katusné Gudmon Kata