Birkózó edzőtábor a Halasi Farkasok otthonában (galéria)
Sport

Birkózó edzőtábor a Halasi Farkasok otthonában (galéria)

Négynapos edzőtáborozás folyt hétfőtől a Kiskunhalasi Birkózó Club edzőcsarnokában. A közel 30 fős  vegyes csoport naponta több edzésen estt, esik át és a trénerek főleg technikai edzéseket tartanak az utánpótlás korú fiúknak lányoknak. A birkózók fiatalok a kevés szabadidejükben városunkkal is ismerkedtek és többek között a strandon próbáltak regenerálódni, kikapcsolódni.

Július 1-jén kezdődött Kiskunhalason egy birkózó edzőtábor. Budapestről, Érdről és Zentáról is érkeztek utánpótlás sportolók a helyi klub birkózói mellé mondta el a tábor vezetője, ifj. Csapi Antal, a Kiskunhalasi Birkózó Club (Halasi Farkasok) edzője. A halasi egyesület régóta ápol jó szakmai kapcsolatokat a fent említette települések birkózó klubjaival és kölcsönösen látogatják egymást alkalmi összevonásokkal.

ifj. Csapi Antal táborvezető, a Kiskunhalasi Birkózó Club edzője

Az egyik ilyen nagy tradíciókkal rendelkező egyesület, amellyel jó kapcsolatot ápolunk a Vasas SC birkózó klubja mondta Csapi Antal. tőlük most egy neves edző kíséretében érkeztek birkózó fiatalok. Wöller Gergő, többszörös EB bronzérmes szabadfogású birkózó, akinek versenyzői, edzői tapasztalata magas színvonalú edzések vezetését hozta a mostani edzőtáborba. A Zentáról érkezett csapattal is régi ás jó kapcsolatunk van – jelentette ki a halasi edző.

Wöller Gergő többszörös EB bronzérmes szabadfogású birkózó vezeti az edzést

Mint megtudtuk, alapvetően technikai jellegű edzéseket tartottak a négy napos edzőtáborban a résztvevő fiúknak lányoknak. Meglehetősen komoly és intenzív terhelést kaptak sportolók, napi 2-3 edzésben valósult meg. Regenerálódásként városunk termálfürdőjében frissültek fel az edzőtábor résztvevői kedden délután, ami nagy népszerűségnek örvendett a megterhelő edzések után.

Lányok munka közben a birkózó szőnyegen

A csütörtökön véget érő halasi edzőtábor csak az egyik állomása volt a csapatok nyári elfoglaltságának. Csapi Antal elmondta, hogy hamarosan a halasiak utaznak majd hasonló felkészülésre az itt résztvevő klubok otthonába.

Kép-szöveg: Kovács Iván