
Botot ragadtak a tekósok
Napsütés, halk tücsökciripelés és remek hangulat várta a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium horgászversenyére érkező pecásokat. Az iskola évek óta, egyre élénkebb érdeklődés mellett szervezi meg a megméretést.
Az Ezüst-tó Horgászcentrum volt a házigazdája a Rákóczi-gimnázium horgászversenyének. Az iskola volt és jelenlegi diákjai, pedagógusai mérték össze tudásukat.

- Hatodik alkalommal szerveztük meg a Tekó Horgászkupát. Idén huszonnégy versenyző regisztrált előzetesen. Azon túl, hogy ez a verseny egy remek szórakozás, nagyon jó csapatépítő jellege is van annak, hogy volt és jelenlegi diákok, pedagógusok mérik össze tudásukat. A nap folyamán lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre és egy finom ebéd elfogyasztására is – nyilatkozta Lázár Zsolt, a verseny szervezője.

A résztvevők a kellemes napsütésben már kora reggeltől a tóparton várták a kapást. Amint horogra akadt egy-egy hal, izgalmas pillanatok következtek, hiszen kiderült, mekkora is pontosan az állat súlya.

A nap végén aztán kiderült, hogy a diákoknál Süveges Csanád lett az első, aki 18 kg-nyi halat fogott ki 4 óra alatt. A felnőttek kategóriájában Becz Gyula volt a legjobb, 52 kg-mal.
fotó: Kristóf Beatrix