
Sport
Bronzérmet nyertek a sziládys kosarasok
A Diákolimpia A-kategóriás leány kosárlabda versenyén, a IV. korcsoportban a harmadik helyen zárt a Szilády Áron Református Gimnázium csapata. Bagi Bertalan edző szerint minden elismerést megérdemelnek a játékosai.
Baján, a Sugovica Sportiskolában rendezték meg a diákolimpia A-kategóriás leány kosárlabda versenyt. Kiskunhalast a Szilády Áron Református Gimnázium csapata képviselte, Bagi Bertalan csapata az igen előkelő harmadik helyet szerezte meg. - Komoly kihívással néztünk szembe. Nagyon sokat készültünk, elsősorban a védekezésre építettünk, mert ebben a kategóriában amatőrként, egyesületi játékosok ellen kellett játszanunk. Nagyon szépen védekeztek a lányok és már jól látszódik, hogy a ponterősséget erre az erős alapra tudjuk még tovább építeni. Az első helyen a Bajai Női Kosárlabda Klub növendékei végeztek, gratulálunk nekik a győzelemhez- fogalmazott érdeklődésünkre az edző.