Csáki 200, négy halasi góllal (galéria)
Egy döntetlen és két vereség után újra nyert a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A halasiak a Bácsalmást fogadták, amely eddig remek eredményeket ért el tavasszal. A hazai csapatkapitány, Csáki Róbert 200. KFC-s meccsén az almásiak szereztek vezetést, de a halasiak percek alatt fordítottak és megnyerték a három pontot.
Nem fogadta az időjárás a kegyeibe a szurkolókat szombaton délután, bizony elkélt a nagykabát és a sapka a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC jól kezdte a tavaszi szezont, de az utóbbi három meccsen egy döntetlen és két vereség volt a mérleg. Ráadásul sérülések és eltiltások miatt igen foghíjas a keret, a Bácsalmás ellen pedig Márton Zsolt sem ülhetett le a kispadra. A vendégek kiemelkedő eredményeket értek el tavasszal, így nem volt könnyű dolga a KFC-nek. A találkozó előtt Faddi János elnök és Márton Zsolt edző köszöntötte a hazai csapatkapitányt, aki 200. alkalommal öltötte magára a Kiskunhalas mezét.
A halasiak jól kezdték a mérkőzést, de a bácsalmásiak is veszélyeztettek, főként a bal oldalon volt sebezhető a hazai védelem. Egy hibát góllal büntetett az ellenfél, a 11. percben egy remek beadás után Vuckovic Dániel mutatós fejessel szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A hazaiak rövid időn belül talpra tudtak állni, a 19. percben a születésnapos Ács Gergely előreívelését Sorin fejelte a hálóba. Ez is szépségdíjas találat volt. A szurkolók még az egyenlítésről beszéltek, amikor újra közepet kezdhetett a Bácsalmás. Tóth Tamás távoli lövése szemmel láthatóan meglepte Koncsok Ervint, aki suta mozdulattal nyúlt a labdáért, amely így a kapuban kötött ki. Megzavarodott a vendégcsapat ennek egy perccel később újabb gól lett az eredménye, ezúttal Mihalkó Máté volt eredményes. A szünetig nem változott az eredmény.
A térfélcserét követően igyekezett a Bácsalmás, de kézben tartotta a meccset a KFC. A 61. percben aztán minden eldőlt, Torma Barnabás szerezte meg a negyedik hazai gólt. A 68. percben szépített az ellenfél, egy távoli kísérlet ezúttal Gerner Dánielt tréfálta meg. Több alattomos szabálytalanság is történt a pályán, volt, ami megtorlatlan maradt, de a 76. percben előkerült a piros lap, a bácsalmásiak két góljának szerzője, Vuckovic Dániel mehetett zuhanyozni. A lefújás előtt nem sokkal egy újabb gólt lőtt a vendégcsapat, amelyet les miatt nem adott meg a játékvezető. A halasiak nagyot fordítottak és teljesen megérdemelten tartották itthon a három pontot. Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Bácsalmás 4-2.