Csuti Zoli ismét a Hungaroringen versenyez
Sport

Csuti Zoli ismét a Hungaroringen versenyez

Az idei év legmelegebb hétvégéje előtt állunk, ám Csuti Zoltán számára nem e miatt lesz emlékezetes ez a néhány nap. Folytatódik a Swift Cup Europe sorozat, amelynek keretében a Hungaroringen versenyzik majd a kiskunhalasi születésű fiatalember.

A Hungaroringen folytatódik a Swift Cup Europe idei szezonja. A mezőnyben ott lesz a kiskunhalasi Csuti Zoltán is aki a hírportálunknak nyilatkozott a várakozásairól. -  Bizakodó vagyok, hiszen a pálya vonalvezetése mindig is kedvezett nekünk, de ettől függetlenül szoros, kemény küzdelemre számítok. A versenyek képét nagyban befolyásolhatja a hőmérséklet, hiszen az idei év eddigi legmelegebb hétvégéje közeledik, ami nem csak a technikáknak, de a pilótáknak is nagy próbatétel lesz, viszont a szombati napon eső is várható, ami teljesen kaotikussá teheti a főfutamot. A Balaton Parkban mutatott teljesítményt nehéz lesz megismételni, de mindent megfogok tenni, hogy a lehető legjobb eredményt tudjam elérni a hazai közönség előtt. Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen sokan kijöttetek szurkolni már az első fordulón is, ezt igyekszem meghálálni a versenypályán- fogalmazott Zoli.

Mit megtudtuk tőle: ezen a hétvégén az International GT Open betétfutama lesz az ő versenyszáma, aminek keretében több neves bajnokság is tiszteletét teszi a magyar aszfaltcsíkon. A különböző futamokat a helyszínen végig lehet követni, valamint lehetőség van a versenyautókat testközelből is a megtekinteni. Érdemes lesz minden autósport rajongónak kilátogatni, hiszen reggeltől estig  lesz majd látniva. A  belépés jegyvételhez kötött, amit elővételben az alábbi weboldalon vagy a helyszínen lehetséges megvásárolni.