Czékus Kronosszal nyert a felnőtteknél
Sport

Czékus Kronosszal nyert a felnőtteknél

Elkezdődött a hosszú lovas hétvége a Hirling József Lovasparkban. A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság első napján az amatőrök és az öregfiúk kivételével minden kategória bemutatkozott az elődöntők során. A négy versenyszámban jellemzően a papírforma érvényesült. Halasi vonatkozásban többszép kört láthattunk és egy dobogós helyezés is született az ifjúsági korosztályban, ahol Weinhardt Virág Bognár Jen-Corral harmadik lett.

A gyermek versennyel kezdődtek az elődöntők reggel 9 órakor. Harminc indulója volt a kategóriának a 115 cm-es pályán. A versenyszámot Törő Csongor Chacco Boy (Krucsó Lk) nyergében hozta az első helyen. Csongor elégedetten nyilatkozott győzelméről. „Számítottam rá, hogy jól megyünk. Chacco-t december óta lovagolom, egy gyors ló, úgy hogy a tempó jött magától. Arra kellett figyelnem, hogy ne hagyjam tekingetni a pályán. A füves talaj remek volt, élveztem. A pálya utolsó egyenese bizonyult számomra egy kicsit nehezebbnek, de erre figyeltem és sikerült hibátlanul mennünk.” A teljes eredménylistához katt ide!

Törő Csongor és Chacco Boy a tiszteletkörben

Az ifjúságiaknál az izgalmas versengésben többen is két lóval próbáltak szerencsét, mint például Jármy Vince (Némethy Bertalan Alapítvány), aki második lovával, Alfával egyenletes, gyors és hiba nélküli pályával nyerte meg az ifjúsági elődöntőt.

Jármy Vince a városháza akadály felett Alfa nevű lovával

Az eredményhirdetés után örömmel nyilatkozott Jármy Vince. „Számítottam rá, hogy az elején végzünk. Jó formában érkeztünk ide. A fordulóknál, különösen az éles fordulóknál kellett nagyon figyelnem, de jól bírta a terhelést a füves talaj. A pályát jó vonalvezetésűnek éreztem, nem okozott különösebb nehézséget. Alfával fél éve dolgozom és láthatóan meghozta gyümölcsét a szorgalmas munka." A teljes eredménylistához katt ide!

Weinhardt Virág Bognár Jen-Corral, útban a harmadik hely felé

Az ifiknél szerepelt a Kiskunhalasi LTSE kiválósága, a szám egyik esélyese. Weinhardt Virág két lóval is startolt és Bognár Jen-Corral harmadik, míg  Equest Cha-Cha nevű lovával a negyedik helyen végzett.

Hollé Sára és Clintus sikeres gátvétel közben

A délután kezdődő fiatal lovas elődöntőben sok szép pályát látott a közönség. Közülük az utolsó előttiként, második lovával, Clintus-szal startoló Hollé Sára (Hévíz Sportkör) emelkedett ki. Nyugodtan, de jó iramban, tereket nyerő fordulókkal teljesítette 10 éves szürke ménjével a feladatokat és győzött. „A négyes számú akadálykombináció első eleme okozott némi gondot, de Clintus megoldotta, egyébként nem volt probléma a pályán. A vízzel (vizes árok szerk.) sincs bajunk. A füves pálya most az esőzés miatt kicsit talán fogósabb, de ez igazából nem gátolt. Szeretek Halason versenyezni.” A teljes eredménylistához katt ide.

Az ötszörös magyar bajnok, Horváth Balázs PM Diana-val fordul rá az akadályra

A nap utolsó, legnehezebb számában 140 cm-es pályán mérték össze tudásukat a felnőttek. A számban egyszerű a szabály, ha hibázol hozzáadnak az idődhöz, ezért aztán legtöbben sietősre vették a versenyszámot. Ez leggyorsabban és hiba nélkül a Kisteleki Lovas egyesület sportolójának sikerült Kronosz nevű lovával. Czékus Zoltán (címképen Fugli Károllyal, a zsűri nemzetközii tagjával) röviden értékelt."Teljesen rendben volt ez a pálya. Úgy építették meg ahogy ezt a számot lovagolni kell és ami egy országos bajnoki elődöntőhöz illik. A vadász számban menni kell előre. Mentünk az időért és persze hibátlanul, ez fontos". A második helyen az ötszörös magyar bajnok Horváth Balázs (Airvent LC) végzett PM Diana-val. A teljes eredménylistához katt ide.

A felnőttek egyetlen halasi női versenyzője, Füzér Flóra Quality Rose-val

Örvendetes, hogy a felnőtteknél öten is pályára léptek a felnőttek között, Fazekas István (10. Cessna, 15. Walter), Fodor Gábor (12. Rádiháza Echo), Füzér Gábor (23. J'taime), Füzér Flóra (27. Quality Rose) és Nagy Sándor (29. E-Inception) és igen szép pályákat láthattunk tőlük.

Fazekas István Cessna nevű lovával volt a legeredményesebb halasi lovas a felnőtteknél

A versenyek holnap, péntek reggel 9 órától kezdődnek. Bemutatkoznak az amatőrök, a felnőtt csapatok és a gyermekeknél a középdöntőre kerül sor. A verseny helyszínén étterem, büfé szolgáltatással várják a látogatókat, a belépés ingyenes. A részletes információkhoz katt ide!