Donát – varsói évnyitó egyéni csúccsal
Sport

Donát – varsói évnyitó egyéni csúccsal

Szeptember 1-én, Varsóban rendezték meg a VIII. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Találkozót. A magyar válogatott tagjaként Jerémiás Donát, óriási egyéni csúcsot futva, nagy fölénnyel utasította maga mögé a nyolc ország futóiból álló mezőnyt 1000 méteres síkfutásban, nagyban hozzájárulva ezzel a magyar csapat fantasztikus sikeréhez, az összetett pontversenyben elért győzelméhez.

A Szilády Áron Református Gimnázium tanulója az év során folyamatosan kiváló eredményeket ért el az atlétika különböző versenyszámaiban. Diákolimpiai, magyar bajnoki címek, különböző szintű hazai megméretéseken elért győztes és dobogós helyezések jelezték, hogy a sportok királynője terén óriási tehetséggel bír. És bár szeptember 1-én Donátnak, mint diáktársainak az évnyitón kellett volna részt vennie, Varga Judit igazgatónő távolmaradásáért ezúttal valószínű dicsérő szavakkal illeti majd.

Jerémiás Donát a nyár elején kapott értesítést Bencsik Páltól, a gyermek atlétikai válogatott csapatvezetőjétől, hogy a Visegrádi Négyek által életre hívott, Varsóban megrendezésre kerülő VIII. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Találkozón 1000 méteres síkfutásban számít rá.

„Donát sokoldalú atléta, de ebben a korban ez így természetes, hogy több számban kell próbára tenni a fiatal tehetséget. Szinte biztos voltam benne, hogy ezer méteren tud legnagyobb hasznára lenni a 13 éves kategóriában válogatottunknak, ezért azt kértem kiváló edzőjétől, Szloboda Mihálytól, hogy a nyarat erre a számra koncentrálva szervezzék meg.

Én azt mondtam a futás előtt, hogy képes lehet, akár 2 perc 53 másodperc alatt futni a távot, amivel igencsak az élen kell végeznie. Jobbat futott és aranyérmes lett, ami nagyon kellett a csapatunknak” – mondta a gyermek válogatott vezetője.

A verseny előtt és alatt a magyar csapat maximális figyelmet kapott a varsói magyar nagykövetségtől, hiszen a szombati követségi fogadás mellett, folyamatosan segítették, biztatták a válogatottunkat és természetesen együtt osztoztak a magyar együttes sikert követő örömében is.

A magyar válogatott remekelt a 11-12-13 éves korosztályokban megrendezett, 8 ország sportolóit felvonultató versenyen, hiszen a 16 arany, a 10 ezüst és a 6 bronzérem begyűjtésével megelőzték a második helyen végzett lengyel és a harmadik pozícióban záró litván együttest.

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=1002|limitstart=0|limitcount=0}