Elhunyt Bánfi Zoltán
Sport

Elhunyt Bánfi Zoltán

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bánfi Zoltán a Kiskunhalasi Játékvezető Testület megbecsült tagja. Előző héten - csakúgy mint éveken keresztül mindig, ha hívták - még mérkőzéseket vezetett a Szilády RFC tornáján. A sípmestert 69 éves korában érte a halál.

„Engem is vegyetek ám fel!” Hányszor de hányszor mondtad ezt el a Buborékban, vagy a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában, amikor megérkeztünk egy-egy labdarúgótornára forgatni. Nagyon szeretted a focit, főként azokat a meccseket, amikor a legkisebbek játszottak. Látszott, atyáskodsz felettük, segítesz nekik, rájuk mosolyogsz, vagy éppen ráncoltad picit a szemöldöködet, ha szabálytalankodtak. Nekem úgy tűnt, te sohasem fáradsz el. Tudtam, a kupákon akár 8-10 mérkőzést is levezetsz. Biztos voltam abban is, hogy megsértődnél, ha nem téged hívnának a sziládysok fújni. Még vicceltünk is egymással, hogy te vagy a Szilády RFC örökös játékvezetője. Furcsa is volt, hogy múlt szombaton nem álltál ott a pályán és nem hallottam tőled a fent idézett mondatot. Akkor tudtam meg, hogy kórházba kerültél, és nagyon kritikus a helyzeted. Vasárnap délelőtt pedig kiderült, hogy nincs tovább, ezt a meccset nem lehet tovább játszani. Valaki más lefújta helyetted. Bánfi Zoltán, isten veled! Emléked kegyelettel megőrizzük!