Elkezdődött a Bibó Kupa második ötven éve (galéria)
Sport

Elkezdődött a Bibó Kupa második ötven éve (galéria)

Európa legpatinásabb középiskolás kézilabdatornája a Bibó Kupa, amely idén már az 51. állomásához érkezett. Pintér András címzetes igazgató úgy fogalmazott, elkezdték a második ötven évet. A rangos sportesemény idén is a kupa kitalálójának, Horváth István emléktáblájának a megkoszorúzásával kezdődött. A sportcsarnokban aztán öt lány és öt fiúcsapat sorakozott fel telt ház előtt, a nyitónapon valamennyi meccsét nyerte a Bibó.

Évek óta hagyomány, hogy a Bibó Kupa megnyitója előtt a résztvevők megkoszorúzzák a kitaláló, alapító, a sportcsarnok névadójának, Horváth Istvánnak az emléktábláját. Pintér András címzetes igazgató úgy fogalmazott, elkezdték a második ötven évet. Ezután felidézte az 1968-as kezdetet, amely akkor egyedinek számított. Emlékezőjében kitért arra is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség számára minta volt, nem véletlen, hogy ez a kézilabdatorna volt a középiskolások országos bajnoksága is. A táblánál Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester, valamint a házigazda gimnázium vezetése mellett a csapatok, tisztelők helyezték el a koszorúkat.

A házigazda Bibó István Gimnázium csapatai is koszorúztak

A sportcsarnok lelátói zsúfolásig megteltek, a szurkolók óriási ovációval és hangorkánnal várták a csapatokat. A lányoknál és a fiúknál is öt-öt csapat küzd majd a helyezésekért. Őket Csorba Imre, a Bibó István Gimnázium igazgatója köszöntötte, aki szerint Európában is példa nélküli ez a sorozat. Megköszönte a szervezők munkáját, a csapatoknak, nézőknek pedig jó mérkőzéseket kívánt. Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője is azt emelte ki, hogy patinás múlttal bíró sporteseményről van szó, amellyel joggal lehet büszke a város és a szervező intézmény. A megnyitót a Halas Fitness Egyesület csoportos koreográfiája színesítette.

Nagy ováció fogadta a bibós lányokat és fiúkat

A hagyomány az, hogy a kupa első mérkőzését a házigazda játssza. Idén a fiúkon volt a sor, ráadásul városi rangadón fogadták a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium csapatát. Az idei sorozat első gólját a bibós Szekula Máté szerezte, az első félidőben 2-3 gólos volt a házigazda előnye, de a Tekó mindig fel tudott zárkózni egy gólra. A másosdik félidőben aztán már nagyobb volt a különbség és hazai győzelemmel indult az 51. Bibó Kupa. Ráadásul utána a lányok is hozták a meccsüket, a fiúk pedig másodszor is nyerni tudtak. 

Eredmények, 1. nap: 

Bibó - II. Rákóczi 27-20 (fiú)

Bibó - Makó 20-14 (lány)

Székelyudvarhely - Kecskemét 22-32 (fiú)

Székelyudvarhely - Makó 20-25 (lány)

Bibó - Budapesti Eötvös 29-19 (fiú)

A mérkőzések 2x25 percesek. Holnap reggel 8 órától lehet megtekinteni a találkozókat a Horváth István Sportcsarnokban. A bibós lányok 8 órától a Budapesti Eötvös ellen, 17,45 órakor pedig a Békéscsaba ellen lépnek pályára. A fiúk 10,10 órakor a Kecskemét, ellen játszanak. A harmadik halasi csapat a II. Rákóczi 9,05 órakor a Budapesti Eötvös, 13,25 órakor pedig a Kecskemét ellen szerepelnek.