Elkezdődött a Testvérvárosok Kupája (galéria)
Sport

Elkezdődött a Testvérvárosok Kupája (galéria)

Több mint 30 sportegyesület közel 200 ökölvívója mérlegelt a Testvérvárosok Kupájára, amelyet már 18. alkalommal rendez meg a Halasi Box Club. Szombaton délután 58 mérkőzés zajlott, illetve ezekben a percekben is zajlik.

Új helyszínen, a Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokban rendezi meg a Halasi Box Club a Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívótornát. Idén is kétnapos a verseny, amely szombaton délután kezdődött el. A régió legjelentősebb megméretése felkeltette a klubot érdeklődését, ugyanis a 2001-ben elindult sorozat 18. állomására több mint 30 klub küldi el közel 200 versenyzőjét. Örömteli az is, hogy szépen megteltek a lelátók is a jeles sporteseményre. Aki szereti az ökölvívást, az már ma remekül szórakozott. A nevezők jelentős létszámának köszönhető, hogy az első napon 58 mérkőzést rendeznek, illetve ezekben a percekben is ütésektől hangos a ring. 

A halasiak közül Jákob Klára egy edzőmérkőzésen szerepelt Takács Petra ellen, Csóti Zsolt Hegyi Dominik ellen bokszolt bemutatómeccset. A junior fiú 60 kilogrammban éles összecsapás várta döntőbe jutásért Török Gergőre. A HBC sportolója remekelt és Major Milánt legyőzve vasárnap délelőtt az aranyért lép szorítóba. Ugyancsak holnap délelőtt láthatjuk Kozma Beátát és Haner Olivért is. A mérkőzések 9 órakor kezdődnek, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.