Emléktábla-avató, Erdei Zsolttal
Sport

Emléktábla-avató, Erdei Zsolttal

Idén ünnepli megalakulásának hetvenedik, újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Halasi Box Club. A jeles jubileum kapcsán emléktáblát helyeznek el az egykori sikerek helyszínének falán, a Szilády Áron utcában. Az ünnepélyes avatóra a városba várják Erdei Zsolt olimpiai bronzérmes, világbajnok ökölvívót.

Kiskunhalas egyik legpatinásabb egyesülete a Halasi Box Club, amelyet 1947-ben alapítottak. Néhány évnyi szünet után az egyesület 1997-ben újjáalakult. A hetvenedik, illetve a huszadik évforduló kapcsán emléktábla elhelyezésről döntött a vezetőség, Mester Sándor ötlete nyomán, a jeles dátum, valamint a kiváló edző, Kiskunhalas díszpolgára, Csenki Ferenc tiszteletére. A helyszín nem is lehetne más, mint a régi, legendás épület, az egykori Sernevál, későbbi Ezerjó, ma már City Irodaház. Érdekesség és talán még sokan emlékeznek rá, rengeteg mérkőzés az ott kialakított színpadon zajlott, egészen 1967-ig. Az egyesületben több mint háromszázan sportoltak, adtak versenyzőt a válogatottnak, az utánpótlás válogatottaknak, volt országos bajnok, országos bajnoki helyezett és nagyon sokan olyanok is, akik a sportág szeretete miatt vettek kesztyűt. Az ünnepélyes avató augusztus 18-án, 17 órakor lesz, a City Irodaháznál. A jeles eseményre Kiskunhalasra várják Erdei Zsolt olimpiai harmadik helyezett, világbajnok ökölvívót is. A tábla alkotója egy vérbeli bunyós, Kozma Anita szobrásznövendék..