
Tizenhét úszóérem a hétvége mérlege
A kemény alapozási időszak közben bizony némi felfrissülést jelent a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Klub számára egy-egy felkészülési verseny. A fiataloknak ebben részük volt a hétvégén, nem is akármilyen eredményekkel, amelyeket 17 érem fémjelez.
Kecskemét, Hódmezővásárhely, Thaiföld. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület elmúlt napjaiban ezek a földrajzi nevek játszották a főszerepet. A Távol-keleti ország némi magyarázatra szorulhat, pedig a válasz egyszerű, Juhász Janka és edzője, Novotny Attila elkedzte a válogatott kerettel az ilyenkor szokásos edzőtábort. Csontos Kristóf tanítványai viszont a Bácsvíz Kupán úsztak Kecskeméten, nem is akárhogyan. Kiskunhalas önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő versenyzőknek ilyenkor nemcsak az időeredményekkel, hanem a vízben könnyedén terjedő időszakos vírusokkal is fel kell venni a harcot. Ennek ellenére az 52 nevezésből 31 egyéni csúcs született, úszóink összesen 17 alkalommal állhattak dobogóra, és még 17 pontot érő helyezést is szereztek. Juhász Adél pedig Hódmezővásárhelyen szerepelt, 400 méteres gyorsúszásban aranyérmes volt.
EREDMÉNYEK:
VARGA KATA (2003) az egy évvel idősebbek között - 2 arany – 200m pillangó, 400m gyors, 2 ezüst – 100m gyors, 1500m gyors, 1 bronz – 200m vegyes
SCHMÉL EDNA (2011) 1 arany – 100m mell, 2 ezüst – 50m gyors, 50m hát
KISS VIRÁG (2005) az egy évvel idősebbek között - 1 arany – 50m hát, 1 ezüst – 200m hát, 1 bronz – 200m vegyes, 6. hely – 1500m gyors, 7. hely – 50m gyors, 50m pillangó, 8. hely – 50m mell
FÜLÖP BIANKA (2003) az egy évvel idősebbek között - 2 ezüst – 200m hát, 200m vegyes, 5. hely – 100m gyors, 6. hely – 50m gyors, 8. hely – 1500m gyors
TÓTH BENJAMIN (2010) 1 ezüst – 200m pillangó, 8. hely – 100m gyors, 1500m gyors
KIRÁLY ANNA (2006) 1 ezüst – 200m hát, 4. hely – 1500m gyors
ORBÁN NOA (2010) 1 ezüst – 50m pillangó, 7. hely – 100m gyors
KISS PANNA (2010) 5. hely – 50 mell, 200m hát, 7. hely – 100m mell
LÁSZLÓ DÁVID (2007) 7. hely – 50m mell
MIKLÓSI FANNI (2005) az egy évvel idősebbek között - 7. hely – 1500m gyors
BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) 8. hely – 200m pillangó
