Ez igen: Halász Bence világbajnoki bronzérmes lett!
Sport

Ez igen: Halász Bence világbajnoki bronzérmes lett!

Óriási magyar sportsiker, amelynek mi, kiskunhalasiak, sőt a jánoshalmiak is még jobban örülünk. Halász Bence hihetetlenül erős mezőnyben, rendkívüli izgalmak közepette a harmadik helyet szerezte meg a budapesti rendezésű atlétika világbajnokság kalapácsvetés döntőjében. 

A kiskunhalasi születésű, ezer szállal Jánoshalmához is kötődő Halász Bence már az első dobásával óriási hangulatot teremtett a hazai rendezésű atlétika világbajnokság kalapácsvetés döntőjében. A Nemzeti Atlétikai Központ harmincezres közönsége - köztük számtalan kiskunhalasi és jánoshalmi sportbarát - hatalmas ovációval fogadta azt, hogy Bence 80,82 méterre repítette a szert. A riválisai nem tudták ezt túlszárnyalni, így a magyar dobóatléta az élen várta a folytatást. A harmadik körben aztán 81,02 méterrel Bence még rátett egy lapáttal, ám nem sokkal később kiderült, hogy a zsűri érvénytelenítette a kísérletet.  Végül a 80,82 méteres egészen elképesztő dobás a harmadik helyet jelentette Halász Bence számára. Nem kis meglepetés okozva a kanadai Ethan Katzberg volt aranyérmes 81,25 méteres teljesítménnyel, az ezüstérem 81,02 méteres dobással  Wojciech Nowickié lett. Halász Bence a magyar atlétika 15. vb-érmét szerezte, és csatakozott a szintén kétszeres vb-érmes Gécsek Tiborhoz és Pars Krisztiánhoz.

Fotó: m4sport.hu