Fazekas napok a pünkösdi lovasversenyen (galéria)
Sport

Fazekas napok a pünkösdi lovasversenyen (galéria)

Harmincnégy versenyszámot, kettőszáznegyvenhét startot láthatott a közönség a pünkösdi hétvégén, Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban, ahol háromnapos országos minősítő és felkészítő versenyt rendeztek. Az idén először látogathatták nézők a sporteseményt és sokan éltek a lehetőséggel, még ha bizonyos járványügyi korlátozó szabályozások alá is esett a belépés. Jellemzően helyi sikerek születtek a díjugrató eseményen. A hazai lovas, Fazekas István hat győzelmet ért el (címképen Maximus-szal).

Ezúttal szombaton kezdődtek a versenyszámok a négyévszakos filces pályán, Kiskunhalason. A megméretés résztvevői körét a helyi és környéki lovasok dominanciája jellemezte, mivel az ünnepi hosszú hétvégét kihasználva, országosan több helyszínen is versenyt szerveztek. Az időjárás a vasárnap délutánt kivéve kedvezett az eseménynek és egy sportszerű nyugodt légkörű díjugrató hétvégét láthatott a közönség.

Az idén először közönség is látogathatta a lovasversenyt

A legtöbb sikert, a hazai pályán, a lovasparkban felkészülő Fazekas István érte el különböző lovaival. A Határőr Dózsa SE válogatott, felnőtt magyar bajnok lovasa hat első helyezést ért el, úgy beosztva, hogy minden napra jusson, amelyek mellé több érmes helyezés is bejött. Maximus nevű lovával mindennap megnyerte az 5 évesek versenyét. A befejező napon, hétfőn nyilatkozó Fazekas István örömének adott hangot. „Természetesen jó érzés ennyi győzelmet, jó helyezést elérni, de hozzá kell tennem, hogy az ország több versenyhelyszínére oszlott el a magyar élmezőny az ünnepi hétvégén. Az sokkal inkább örömmel tölt el, hogy jó pályákat mentek a fiatal lovaim, amely biztató jövőképet körvonalaz. Dolgozni kell tovább és bízom benne, hogy jó évnek nézünk elébe!”

Fazekas István Maximus-szal az 5 éves lovak versenyszámait nyerte

Szintén a helyi sikereket gyarapította két győzelmével és más érmes helyezéseivel Karádi Ármin (Határőr Dózsa SE), aki a két elsőségét Cundy Crush nevű, 2015-ös születésű, szürke heréltjével érte el a 6 éves lovaknál. Karádi Ármin a közönség jelenlétének lehetőségét kiemelte. „Azért egészen más az atmoszférája a lovasparknak, ha nem csak a lovasok, szakmabeliek, hanem az érdeklődő közönség is jelen van. Nekik jó szórakozást nyújtunk és viszonzásul tapsot, biztató szavakat kapunk, ami személy szerint engem motivál.”

Karádi Ármin (Határőr Dózsa SE) kétszer győzött, itt épp Vakachuka-val veszi sikerrel a Kiskunhalas akadályt

Egy másik közeli lovas klub sportolója, Kiss Lizanna is eredményesen szerepelt két elsőségével, aki a vasárnapi 125 cm-es és a 135 cm-es számokban Aranykapu Clamaro nyergében hozta a győzelmeket a Mórahalmi LSE-nek. A pünkösdhétfői nagydíjnak beillő 140 cm-es, nyitott számot Markó Sándor Enjoy nevű lovával nyerte, meg. A Riverside LSE sportolója a legkevesebb hibával fejezte be a versenyszámot.

Kiss Lizanna (Mórahalmi LSE) és Aranykapu Clamaro (fotó: Katusné Gudmon Kata)

A helyi sikereket erősítették egy-egy győzelmükkel Mezei Lívia (ifjúsági 110 cm, Bognár Rokkaforgató, Határőr Dózsa SE), Dr. Tuska Péter (amatőr 110 cm, Rádiháza Junior, Határőr Dózsa SE) és Füzér Gábor (nyitott 120 cm, Chacco, Kiskunhalasi LTSE).

Füzér Gábor versenyzés közben Cassandra E-vel

A Kiskunhalasi Lovasbandérium SE által rendezett Pünkösdi Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató verseny teljes eredménylistája a www.dijugratas.hu oldalon olvasható!

Dr. Tuska Péter Morajlóval a tiszteletkörben

Rózsahegyi Róbert, a Hirling József Lovaspark telepvezetője elégedetten összegzett és a következő hónapokra előretekintve nyilatkozott. „Nagyon örültünk a szabadságnak, ami a közönség bejövetelének lehetőségét illeti. Vasárnap szép számmal érkeztek, amit sajnos a hirtelen jött zivatar megzavart, de jó volt megtapasztalni az érdekélődést. Egy nyugodt, balesetmentes, szellős szünetekkel történt sportrendezvényen vagyunk túl. Most néhány hét versenyszünet következik a lovasparkban.

Rózsahegyi Róbert, a Hrling Lovaspark telepvezetője

Június 5-én egy családi nappal kedveskedünk a nagyközönségnek, aztán június 18-án átadjuk a Kincsem Ház beruházásunkat, amitől nagyon sokat várunk a jövőben. Stílszerűen az új szabadidős és kulturális létesítmény átadása után, 19 óra 30 perckor az aréna zöld gyepén a Nemzeti Lovas Színház, ’Kincsem, a legyőzhetetlen csoda kanca’ epikus előadása lesz” – zárta nyilatkozatát Rózsahegyi Róbert.

Kép-szöveg: Kovács Iván