Fejér megye csapatbajnok, Bács-Kiskun második
Sport

Fejér megye csapatbajnok, Bács-Kiskun második

Az országos bajnokság második napján remek időjárási körülmények fogadták a lovasokat a Hirling József Lovasparkban. A felnőtt középdöntő első fordulójában, egyben csapatversenyében a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon, délután pedig a második fordulóra került sor. Harmincan vágtak neki a 145 cm-es pályáknak. A versenyszámot időre rendezték. Fejér megye nyerte a csapatszámot (címképen, fotó Hajdu Krisztina), Bács-Kiskun a második, amelynek valamennyi tagja halasi.

A felnőtteknél a két forduló összesített eredményei alapján Horváth Balázs (Airvent LC) került  a legjobb pozícióba a folytatást illetően. Két lóval is bebiztosította, a jó eredményt lehetőségét. PM Diana-val első, Zordonnal második helyen végeztek hibátlanul, a harmadik pozíciót - szintén hibátlanul - Krucsó Szabolcs (Krucsó Lovasklub) foglalta el Chacco Blue II-vel. Még egy hibátlan lovas van az eddig versengések alapján a felnőtteknél, még pedig egy hölgy, Vándor Zsófia (Varga Ménes GYLE), aki Quintus-szal a negyedik helyen várja a vasárnapi döntőt. A teljes eredménylista ide kattintva!

Horváth Balázs Zordonnal az első fordulóban (kép Kovács Iván)

Bemutatkoztak az amatőrök az OB második napján. A legnépesebb mezőnyben hatvanhárman neveztek be, hogy eldöntsék az elődöntő sorrendjét. Meglepetés született, meg nem is a 120 cm-esre épített pályán. A számot ugyanis Gajda Fanni nyerte Airvent Money-jal, akivel már volt amatőr magyar bajnok  2015-ben. Az Alföld Dömsödi LK sportolója ugyanakkor nem számított győzelemre, mert az idén még nem voltak nagy eredményeik.

Gajda Fanni visszafogottan, de láthatóan örömmel mondott néhány gondolatot a versenyzéséről."Kellemes meglepetésként éltem meg, hogy ebben a népes mezőnyben ilyen jól kezdtük a magyar bajnokságot. Az idén még nem nagyon mentünk nagy versenyen. Nem én voltam az esélyes, de végül jól sikerült a kör. A pálya nem okozott gondot és biztató az eredményünk a folytatásra. Tapasztaltak vagyunk a lovammal, Airvent Money-jal. Tizenhárom éves és 5 éves kora óta van nálam. Remélem sok közös örömünk lesz még a díjugratásban." Az amatőrök, ahogy a felnőttek is csapatért is lovagoltak, de részükre a második forduló pénteken az egyéni középdöntő során lesz. A teljes eredménylistához katt ide!

Gajda Fanni fordítja lovát, Airvent Money-t a következő akadályra (kép Kovács Iván)

A gyermekeknél pénteken délután már a középdöntőre került sor a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon. A 120 cm-es számban harmincan startoltak. Az elődöntőhöz képest öt centiméterrel magasabb pályán kevesebb hibátlan teljesítmény született. Tizen mentek verőhiba nélkül és közülük az Orgoványi Lovas Klub sportolója, Kelemen Zsolt volt a leggyorsabb Gizi nevű lovával, megelőzve az előző napi nyerőt Törő Csongort (Chacco Boy, Krucsó LK). A képzeletbeli dobogó harmadik fokán, ahogy tegnap is Tamás Jázmin (Leonce Mouse, Sóshegyi LK SE) végzett. A teljes eredménylistához katt ide!

Kelemen Péter Gizi nevű lovával a gát felett (kép Hajdu Krisztina)


A felnőtt középdöntő második fordulójában eldőltek a felnőtt csapatversenyek helyezései. Az együttesek csatája Fejér megye sikerével végződött. Nagy volt a számolgatás az első forduló után. Fejér megye és Bács-Kiskun Megye csapat harcolt egymással nagyot, de valamennyi csapat nagy elszántságról tett tanúbizonyságot. Fejér megye utoljára 2008-ban volt bajnok. A csapat 9 éve éppen a Kiskunhalason rendezett OB lett első. A második helyezett Bács-megyei csapat tagjai valamennyien a Határőrség Lovasiskolájának klubjában, a Határőr Dózsában versenyeztek. A harmadik helyezett, Máchánszki Gyula emlékcsapat pedig az Airvent Lovas Clubra épült.

A második helyezett Bács-Kiskun Megyei csapat tagjai valamennyien halasi lovasok (kép Hajdu Krisztina)

A felnőtt csapat OB dobogós helyezettjei:

1. Fejér megye 18,61 hp

Tagok:
Reischl Márton, Latino, Vajtai elit LCSE
Varga Balázs, JLO, Kabóka SE
Ifj. gombos László, Bukfenc, Sáripusztai Lovassport Kft.
Krucsó Szabolcs Chacco Blue II
Csapatvezető: Németh József

2. Bács-Kiskun Megye 39,18 hp

Tagok:
Fazekas István, Walter, Határőr Dózsa SE
Nagy Sándor, E-Inception, Határőr Dózsa SE
Füzér Gábor, J'taime, Kiskunhalasi LTSE
Fodor Gábor, Rádháza Echo, Equirria Lovasklub
Csapatvezető: Tuska Pál

3. Máchánszki Gyula emlékcsapat 51,78 hp

Tagok:
Marton András, PM Balougraf, Airvent LC
Czékus Zoltán, Kronosz, Kisteleki Lovas Egyesület
Babó Szilvia, PM Cascavelle, Airvent LC
Horváth Balázs, PM Diana, Airvent LC
Csapatvezető: Pataki Csete Dorottya

4. Pest megye 57,24 hp
5. Plathy József emlékcsapat 65,13 hp
6. Némethy Bertalan emlékcsapat 71,23 hp

Szombaton 8 órakor folytatódik a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság. Egyéniben a gyermekeknél avatnak bajnokot és az öregfiúknál. A csapatbajnoki címek is kiosztásra kerülnek az amatőröknél, az ifjúsági-fiatal lovasoknál és az öregfiúknál. Érdemes lesz a Hirling lovasparkba kilátogatni. A belépés ingyenes az időrend ide kattintva található.