Félegyházán futottak, érmes helyezéseket értek el
Sport

Félegyházán futottak, érmes helyezéseket értek el

Emlékfutást szervezett a Petőfi 200 évforduló alkalmából Kiskunfélegyháza belvárosában a Jogging Szuperinfo Futóklub május 27-án, szombaton, a Petőfi-emlékhelyek érintésével. Az utcai futó eseményen a Kiskunhalasi Atlétikai Club is részt vett jó pár futóval. A halasi atléták kiváló helyezéseket értek el.

Remek időben szép eredményekkel szerepelt a Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) a XXX. Kiskun Utcai Futóversenyen, Kiskunfélegyházán, ami egyben Petőfi Emlékfutam is volt – közölte szerkesztőségünkkel Kaszap Imre az egyesület elnöke. A múlt szombati verseny célja a futás sportág népszerűsítése volt és versenyzési lehetőség nyújtása a futáskedvelők számára, sportbarátságok ápolása.

A reggel 8.30-kor kezdődő eseményt Balla László, Kiskunfélegyháza város sportért felelős alpolgármestere, és program emblematikus karaktereként maga „Petőfi Sándor” nyitotta meg, akit Bánföldi Szilárd színművész személyesített meg, ami külön érdekességet jelentett – mondta az elnök. Az 5 km, 10 km és 21 km-es távokon korosztályos értékelést is tartottak a szervezők, amelyben a halasi atléták az alábbi eredményeket érték el.

600 m:

  • Varga Meredisz 2. hely.
  • Meszes Mira 4. hely

5 km:

  • Kaszap Bence, Korosztály 1. hely
  • Pap Ábel, korosztály 3. hely
  • Bíró Csongor korosztály 4. hely
  • Juhász Gábor korosztály 1. hely
  • Kaszap Imre korosztály 2. hely

Ragyogó időben, remek szervezésben aranyozták be a KAC atlétái a hétvégét! Gratulálok mindenkinek! Hajrá KAC – zárta posztját közösségi oldalán a halasi atlétikai vezető.

Képek: KAC