Füzér Flóra bronz a Fiat OB elődöntőn
Sport

Füzér Flóra bronz a Fiat OB elődöntőn

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság pénteki napján, az elődöntők sorozata az ifjúsági kategóriával kezdődött, ahol kiskunhalasi érdekeltségű lovas is nyeregbe szállt. A130 cm magas és 140 cm széles akadályokkal nehezített pályán húsz nevező startolt. A hibaidős versenyszámban Füzér Flóra kiegyensúlyozott, koncentrált lovaglással Connectionnal harmadik helyezést ért el. (Kép: Juhász Tibor, a zsűri elnöke gratulál Füzér Flórának)

Edzője, egyben édesapja, Füzér Gábor örömmel kommentálta az eseményeket. Természetes az örömöm, hiszen Flóra ismét remekül indította a magyar bajnokságot. Connectiont egy éve vásároltuk Németországban. Semmit nem tudtunk róla, de sok munkával szépen felhoztuk, Flóra remekül összedolgozott vele. Szerencsére nagyon jó a hozzáállása a sporthoz és tanuláshoz is. Kicsit izgulós típus, de fegyelmezetten mentek az elődöntőben és ez meghozta a nagyszerű harmadik helyet.

A versenyszám végeredménye:

1. Burucs Barna, SIR WINSTON-C, Viktor-i Sportegyesület Stelczer Viktor, 73,21, 0 hp

2. Vándor Zsófia, 71556 QUINTUS, Varga Ménes GYLE Varga Zoltán, 80,75, 0 hp

3. Füzér Flóra, CONNECTION 20, Kiskunhalasi LTSE Füzér Gábor, 82,54, 0 hp

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság második napján rendezték meg az egyéni felnőtt középdöntőt és a csapatbajnoki döntőt, ahol megyebeli siker született. Horváth Balázs (Airvent, Kecskemét) megnyerte egyéniben a számot, három társával, Hugyecz Mariannal (Keve), Pethő Ákossal (Carrado Cobold), Kormos Jánossal (Compari) és Csicska István csapatvezető kíséretével újra megnyerték a csapatbajnoki címet, Bács-Kiskun megyei színekben, az ezüstérmes Szabolcs–Szatmár Bereg és a bronzos Csongrád megye együttesei előtt.

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=1022|limitstart=0|limitcount=0}