
Gabi bácsi a világbajnokságra készül
Nem is olyan régen még Juhász Jankáért szoríthattunk a nyíltvízi úszó világbajnokságon, hamarosan ismét drukkolhatunk egy halasi kötődésű versenyzőért. Somlai Gábor nagyon készül, hogy egykori sikerei helyszínén, a Hajós Alfréd uszodában ismét rajtkőre álljon, ezúttal a masters világbajnokságon.
Éppen tíz esztendővel ezelőtt kezdett el újra versenyszerűen úszni Somlai Gábor. Az egykori válogatott, olimpikon sportoló 1969-ben hagyta abban a profi sportot, de 2007-ben visszatért egy barátja kedvéért. 2009-ben vett részt az első masters Európa-bajnokságon, azóta viszont 14 (!) alkalommal állhatott fel a dobogó valamelyik fokára világversenyen. A Kiskunhalason élő senior sportoló ezt az esztendőt teljes egészében a világbajnoki felkészülés jegyében töltötte. Az, hogy Budapesten van ez a csúcsesemény, megkettőzte erejét. Valamikor a Hajós Alfréd Uszodában versenyzett, most ugyanoda tér vissza. - Két hetes, saját magam szervezte edzőtábort tartottam Gunarasfürdőn. A világbajnokságon 50-, 100-, 200 méteres mellúszásban és váltóban is indulok. A 4x50 méteres vegyesváltónk februárban Európa-csúcsot úszott, így bízhatunk az éremben - mondta a 73 éves Somlai Gábor. A masters úszó világbajnokságot augusztus 14-20. között rendezik.