Görcsoldó siker kell
Sport

Görcsoldó siker kell

Újabb rangadót játszik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Kiskunhalasi FC. A Kecel elleni győztes rajt után idegenben a Kiskőrös lesz az ellenfél, Tápai Tibor edző szerint csak akkor lehet pontot vagy pontokat szerezni, ha a csapat a tudása legjavát nyújtja.

 
Az utolsó percekben szerzett góllal nyert 1-0-ra a Kiskunhalasi FC a keceliek ellen úgy, hogy az ellenfélnek voltak nagyobb helyzetei és a meccset tíz meberrel fejezte be a halasi egylet. Tápai Tibor edző jól tduja, legközelebb nem biztos, hogy a szerencse ennyire a csapat mellé áll.
 
– Átbeszéltük a fúkkal a Kecel elleni meccset, tudja mindeki, hogy szerencsével nyertünk. Mondjuk most valamit visszaadott a sors abból, amit többször elvett tölünk az ősz folyamán. A győzelmi kényzser görcsössé tett minket, aztán amikor tíz emberrel kellett küzdenünk, ez már pánikba fordult át. Nagyon kevset láttam vissza abból, amit előzetesen megbeszéltünk. Nyertünk ez a lényeg, előre kell tekintenünk - fogalmazott az edző, aki jól tudja, nehéz 90 perc vár rájuk Kiskőrösön.
 
Tápai Tibor azt mondja: jelentős javulás kell a játékban ahhoz, hogy pontot, vagy pontokat szerezzenek idegenben. Az edző azt is leszögezte, hogy minden a csapatán fog múlni. ha úgy játszanak, ahogy tudnak és képességeik alapján elvárható tőlük, akkor sikerül elérni a kitüzőtt célt. Ez pedig a döntetlen vagy a győzelem. Ősszel Szűcs Patrik és Kovács József öngóljával 2-0-ás halasi siker született.
Kép-szöveg: Jáger Levente