
Győztes futsal szezonnyitó
Kelebián új futsalcsapat épült az elmúlt hónapokban, amelyben több kiskunhalasi játékos is helyet kapott. A gárda hétfőn este mutatkozott be a területi bajnokságban és idegenben, 12-1 arányban legyőzte az SZTE EHÖK együttesét.
Jól mutatkozott be a területi futsalbajnokságban a Kelebia, amelyben több halasi játékos is helyet kapott. A kiváló infrastrukturális háttérrel rendezett egyesület hónapokkal ezelőtt kezdte el szervezni a keretet, ekkor keresett meg több kiskunhalasi, soltvadkerti fiatalt is, akik igent mondtak a felkérésre. Két fronton méreti meg magát a keret, a területi bajnokságban már el is kezdődtek a küzdelmek. Hétfőn este Szegeden, az SZTE-EHÖK volt az ellenfél. Érdekes, hogy a hazaiak kapuját az ex-halasi kapus, Szűcs Csaba védte. Még ő sem tudta megakadályozni, hogy nagyarányú győzelemmel mutatkozzzon be a Kelebia. SZTE-EHÖK - Kelebia 1-12, a kelebiai gólopkon Brindza Tamás 6, Tóth Tamás 2, Kátai István 2, Lavati Alex 1 és Plichta Dominik 1 osztozott. A csapat edzője Velez Attila. A Kelebia szerepel az U18-as első osztályú bajnokságban is. Az első találkozót hazai pályán játszák, Kelebia-Tekó néven, szombaton este 19 órakor az ellenfél a Máltai SE lesz.